Közélet

Elmegyógyítóba viszik a NAV-osokat megkéselő férfit

Nav késelés (Nav késelés)
Nav késelés (Nav késelés)

A bíróság szerint a támadónak rács mögött a helye.

Elrendelte a bíróság az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki hétfőn késsel támadt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal két intézkedő munkatársára Budapesten.  A Budai Központi Kerületi Bíróság harminc napra küldte rács mögé a korábban pszichiátriai kezelés alatt álló férfit, és elhelyezésére az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki – közölte a tárgyalás után újságírókkal Benő László, a gyanúsított kirendelt ügyvédje az MTI tudósítója szerint.

Mint ismert, hétfő este rontottak rá késsel az adóhatóság két emberére Budapest XX. kerületében. A mentők egyikük életét már nem tudták megmenteni, munkatársát kórházba vitték, ahol műtéten esett át. A rendőrök elkapták a támadót, a férfi nem próbált menekülni. 

A Hír24 értesülése szerint a 35 éves szobafestőnek adóhátraléka volt, emiatt több levelet kapott a NAV-tól. A tragédia napján az adóhatóság két embere meg is jelent nála: egy 45, illetve egy 55 év körüli férfi. Becsöngettek, egy idősebb férfi ment ki a kapuhoz. Elmondták, hogy kihez jöttek, a férfi pedig azt válaszolta, hogy ő az. Közölték, hogy egy fiatalabb személyt keresnek, így gyorsan kiderült, hogy az illető fiáról van szó. Apát és gyermekét ugyanis ugyanúgy hívják. A NAV-osok beléptek a többlakásos ház belső udvarára, a férfi pedig bezárta mögöttük a kaput és azt mondta, hogy szól a fiának.

Ám a gyanúsított – amint meglátta a két NAV-ellenőrt, konyhakéssel rontott nekik és egyiküket többször megszúrta a nyakán. Nem tudtak kimenekülni az utcára, a támadó ott, a kapuban késelte meg mindkettőjüket. Információink szerint a gyanúsított véres ruhában, kezében a késsel, cigarettázva várta a rendőröket.

Úgy tudjuk, a férfinak három éve nem volt már állandó munkája. A környékbeliek szerették, és aki tudott, alkalmi megbízásokat adott neki, mivel jó szakember hírében állt. Azzal a legtöbben tisztában voltak, hogy mentális problémái vannak, illetve, hogy kezelték pszichiátrián. Hogy éppen szedett-e valamilyen gyógyszert, nem tudni.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik