Közélet

Megkéseltek két NAV-ost – újabb részletek a tragédiáról

késelés Budapesten (késelés Budapesten)
késelés Budapesten (késelés Budapesten)

A kapu zárva volt, a férfi pedig szinte azonnal támadt, így nem tudtak menekülni. Véres ruhában, kezében a késsel, cigarettázva várt a rendőrökre.

Már három éve nincs állandó munkája annak a szobafestőnek, aki megkéselte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal két emberét hétfőn, Budapesten. A Hír24 értesülései szerint a férfit a környékbeliek szerették, és aki tudott, alkalmi megbízásokat adott neki, mivel jó szakember hírében állt. Azzal a legtöbben tisztában voltak, hogy mentális problémái vannak, illetve, hogy kezelték pszichiátrián. Hogy éppen szedett-e gyógyszert, nem tudni.

A 35 éves szobafestőnek adóhátraléka volt, emiatt több levelet kapott a NAV-tól. A tragédia napján az adóhatóság két embere meg is jelent nála: egy 45, illetve egy 55 év körüli férfi. Becsöngettek, egy idősebb férfi ment ki a kapuhoz. Elmondták, hogy kihez jöttek, a férfi pedig azt válaszolta, hogy ő az. Közölték, hogy egy fiatalabb személyt keresnek, így gyorsan kiderült, hogy az illető fiáról van szó. Apát és gyermekét ugyanis ugyanúgy hívják. A NAV-osok beléptek a többlakásos ház belső udvarára, a férfi pedig bezárta mögöttük a kaput és azt mondta, hogy szól a fiának.

Ám a gyanúsított – amint meglátta a két NAV-ellenőrt, konyhakéssel rontott nekik. Ahogy a Bors írta, egyiküket többször megszúrta a nyakán. Nem tudtak kimenekülni az utcára, a támadó ott, a kapuban késelte meg mindkettőjüket. Egyikük a helyszínen meghalt, társa életveszélyesen megsérült, őt a kórházban megműtötték, állapota súlyos, de stabil.

Ahogy azt korábban tudni lehetett, a férfi nem próbált meg menekülni. Információink szerint véres ruhában, kezében a késsel, cigarettázva várta a rendőröket.

A rendőrség kedden, késő délelőtt azt közölte, hogy a férfi elismerte bűnösségét. 


Fotó: MTI
 

Elismerte a bűncselekmény elkövetését a 35 éves L. Péter, aki egy késsel két intézkedő adóhatósági dolgozóra támadt rá Budapesten.

Mint arról korábban hírt adtunk, a gyanú szerint 2015. február 23-án 13 óra 45 perc körüli időben egy Budapest XX., Géza utcai társasház egyik lakásában az ott lakó férfiegy késsel, több alkalommal megszúrta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal két szolgálatban lévő munkatársát. A támadás következtében egyikük a helyszínen életét vesztette, kollégáját kórházba vitték.

A bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 35 éves férfit a rendőrök a helyszínen elfogták.

A férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, amely során elismerte a bűncselekmény elkövetését. 

L. Péterrel szemben a további eljárást – őrizetbe vétele mellette – több emberen elkövetett emberölés kísérlete bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya folytatja le.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik