Tudomány

Küldetést tervez a NASA az értékes aszteroidához

Lehet, hogy késik a várva várt Mars-misszió, de a NASA nem adta fel a Naprendszer felfedezésének tervét. Az űrhivatal még januárban jelentette be, hogy utazást tervez a 16 Psyche nevű, főként vas-nikkelből álló aszteroidához. Most kiderült, hogy a küldetés már jóval hamarabb megindulhat.

A kutatók már korábban megállapították, hogy az égitest nagyjából 10 trillió amerikai dollárnak megfelelő vasat tartalmaz. Éppen ezért, ha valahogy képesek lennénk kinyerni a kisbolygó nyersanyagait, és azokat vissza tudnánk szállítani a Földre, akkor teljesen összeomlana a globális gazdaság. Szerencsére a NASA nem bányászni, hanem vizsgálódni szeretne az objektumon.

Lindy Elkins-Tanton, a 16 Psychéhez tervezett misszió vezetője, valamint az Arizonai Állami Egyetem szakértője szerint igen furcsa égitestről van szó.

Még ha meg is tudnánk ragadni egy nagy fémdarabot és visszahoznánk ide, mégis mit tennénk vele?

– tette fel a kérdést a kutató még januárban, a program tervének első hivatalos bejelentése után. Egy, a kisbolygóról származó hatalmas rög ugyanis óriási hatással lenne a fémkereskedelemre.

A 16 Psyche a görög mitológiából ismert halandó királylányból istennővé lett Pszükhéről kapta nevét. Az égitest az egyik legnagyobb tömegű aszteroida, melyet a kisbolygóövben valaha találtak. Az objektum 240 kilométer átmérőjű, így messze nem olyan hatalmas, mint az öv más aszteroidái – a Ceres például 965 kilométer széles. Elképesztő vastartalma miatt ugyanakkor igen nagy a sűrűsége.

Ha a NASA-nak valóban sikerül elérnie a 16 Psychét, az emberiség először térképezhetne fel egy vasból felépülő égitestet.

Előbb érhetnék el a célt

A szervezet korábban úgy számolt, hogy 2023-ban indítja el tervezett űreszközét, most azonban bejelentették, hogy egy évvel előrébb hozzák a küldetést. Sőt, a jobb röppályák felfedezésének köszönhetően a NASA szondája a korábbi elképzelésekhez képest négy évvel korábban, már 2026-ban el is érheti a 16 Psychét.

Az új becslést azután adta meg a misszió tervezőcsapata, hogy a közelmúltban felkérték őket, hogy számolják ki, nem válhat-e gyorsabbá az utazás egy hamarabb elindított misszióval?

Ez lehetővé teszi számunkra, hogy a tudományos célkitűzéseinket korábban és csökkentett költségen teljesítsük

állapította meg Jim Green, az űrügynökség Bolygótudományi Osztályának igazgatója.

Bár a küldetés kezdete még odébb lesz, mégis megéri várni, hiszen Naprendszerünk egy igen különleges objektuma, egy szinte tökéletesen csupasz vasmag a cél.

Egyelőre nem tisztázott, hogy a 16 Psyche felülete miért vált majdnem teljesen kőzet- és jégmentessé. A szakértők arra gyanakodnak, hogy a háttérben egy vagy több nagyobb ütközés áll, melyek “meghámozták” az égitestet. A kisbolygó külsejét ma csak 10 százalékban alkotják szilikátásványok. A következő tisztázandó kérdés az, hogy hogyan szilárdulhatott meg az aszteroida egykor folyékony magja?

A kutatók bíznak benne, hogy az expedícióval számtalan választ meglelhetnek. A misszióval nem csupán az égitestek alakulásának történetébe, hanem az objektumok belső rétegeibe is bepillantást nyerhetnek – alapesetben ugyanis nehéz a belső magok vizsgálata.

(Science Alert)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik