Tudomány

Szexmániás ősrákok

A trilobiták - háromkaréjú ősrákok - tömeges párzási szokásairól árulkodnak egy amerikai kutató által feltárt fosszíliák.

Carlton E. Brett több helyszínen, Marokkóban és Lengyelországban vizsgálta a trilobiták “tömegsírjait”. A hurrikán által az ősrákokra zúdított hatalmas mennyiségű tengeri üledék oly hirtelen terítette be az ízeltlábúakat, hogy azok abban a testhelyzetben kövültek meg, amelyben épp voltak: egy orgia közben.

“Szorosan egymás mellett hevertek a páncélok, ez azt bizonyítja, hogy az üledék egyszerre temette be őket” – magyarázta Brett professzor.

Modernkori rákokhoz és langusztákhoz hasonlóan a trilobiták is nagy csoportokban gyülekeztek, amikor eljött a vedlés ideje. Tömegben ugyanis nagyobb biztonságban voltak, amikor elveszítették a védőpáncéljukat. S jelenkori rokonaikhoz hasonlóan, ha már összegyűltek, párosodtak is.

A “tömegsírok” azonos méretű, tehát azonos korú “meztelen” trilobiták nagy csoportjait őrizték meg. “Valóságos orgiának vagyunk a szemtanúi” – jegyezte meg a kutató.

Az amerikai kutatók egy másik, a modernkori ízeltlábúaknál is megfigyelhető szokást fedeztek fel a trilobitáknál: egy tucatnyi egyed “libasorban” vonult egymás mögött, amikor a természeti csapás végzett velük.

HÁROMKARÉJÚ ŐSRÁKOK

A trilobiták kihalt ízeltlábúak, amelyek a kambrium második korszakában jelentek meg, s a perm végén, 250 millió évvel ezelőtt haltak ki.

Tizenhétezer trilobitafaj ismert, változatosságuk óriási életmódbeli különbségeket rejtett: voltak köztük aljzatlakók, ragadozók, dögevők, planktonevők.

Méreteikben is nagy különbségek mutatkoztak: akadtak egészen apró, centiméteres nagyságú példányok, ahogy 0,7 méteres hosszúságúak is.

AJÁNLOTT LINKEK:

Tudj meg még többet a trilobitákról! (Wikipedia)
Így párosodott az óriástrilobita (Origo)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik