Kultúra

A Twin Peaks vajon tényleg ott folytatja, ahol abbamaradt?

26 év után folytatódik a valaha volt egyik legkultikusabb sorozat, összeszedtük, mit tudunk róla.

Találkozunk 25 év múlva

– ezt mondta Laura Palmer 1991-ben, a legutolsó Twin Peaks epizódban, és majdnem igaza lett. 2016-ban majdnem folytatódni tudott a kultikus sorozat, de a 2014 óta folyó előkészületek nem haladtak úgy, hogy ez a tavalyi évre össze is jöjjön. A minden idők egyik legjobb sorozatbefejezése után

új fejezettel indul a Twin Peaks, május 22-én, magyar idő szerint hétfő hajnalban 3 órakor.

A sorozat egy kisvárosban, Twin Peaksben játszódik, és a brutálisan meggyilkolt középiskolás lány – Laura Palmer– holttestének megtalálásával kezdődik minden. Az ügyben Dale Cooper (Kyle MacLachlan) nyomoz, aki kénytelen rádöbbenni, hogy a lány halála megmagyarázhatatlan, talán természetfeletti is lehet.

Hogy ez miért fontos? Hát, akik az elmúlt 26 esztendőt nem egy lakatlan szigeten vagy hibernálva töltötték, azoknak legyen elég annyi: a sorozatgyártást megreformáló alkotásról beszélünk, amely mindössze két évadot élt meg, de mind dramaturgiájában, mind művészi tartalmát tekintve egy hihetetlenül tökös, pszichedelikus és újító szándékú széria volt, amely egyszerre volt szappanopera, krimi, misztikus thriller, felnövéstörténet, de igazából besorolhatatlan műfajú.

A széria főleg annak köszönhette creepy mivoltát, hogy végig ott bábáskodott mellette a Radírfej, az Elefántember és a Veszett a világ rendezője, David Lynch (aki a közhiedelemmel ellentétben csak a sorozat első, második, nyolcadik, kilencedik, tizennegyedik és huszonkilencedik részét rendezte, a többinél csak mai értelemben vett show-runnerként vagy executive producerként volt jelen). Viszont ne felejtsük megemlíteni Mark Frostot sem, akinek minimum annyit köszönhet a sorozat, mint Lynch-nek. Tulajdonképpen ő volt a preciziós eszköz a gépezetben, aki valamelyest kordában tudta tartani Lynch szárnyaló, de olykor mégis csapongó zsenijét.

A sorozat azonban hiába örvend manapság hatalmas megbecsülésnek, a Beverly Hills 90210 és a Melrose Place idejében két évad után véget ért, mert a nézők folyamatosan pártoltak el a Twin Peakstől.

Nem volt egyszerű újjáéleszteni

David Lynch 2014-ben kezdett anyagokat a netre pakolgatni a sorozattal kapcsolatban, bár akkor a fő ok a Blu-ray megjelenés volt. Így utólag már kikövetkeztethető, hogy ez is valamelyest a széria újraélesztését hivatott szolgálni, de a rajongók akkor azzal voltak elfoglalva, hogy addig soha nem látott kihagyott jeleneteket és alternatív befejezéseket kaptak közel 90 perc hosszúságban. Ezek között volt olyan, amin maga David Lynch interjúvolta meg a Palmer-család tagjait.

Aztán pár hónappal később robbant a bombahír: visszatér a sorozat, bár akkor még kilenc epizódot jelnetett be a Showtime csatorna. A folytatást ezzel a videóval jelentették be:

Komótosan az első hírek is elkezdtek szivárogni, s a legfontosabb az volt, hogy maga Cooper ügynök is visszatér. Aztán 2015 húsvétjára történt valami, a rajongók egyszerre könnyebbültek meg és szomorodtak el: biztossá vált az új Twin Peaks, csak éppen az eredeti széria alkotója és a csúcsepizódok rendezője, David Lynch nélkül. Miután elterjedt, hogy az új sorozatot megrendelő Showtime csatorna meggondolta magát, Lynch Facebookon és Twitteren üzent rajongóinak: szó sincs arról, hogy elkaszálták volna, de ő ebben már nem vesz részt. Másfél év tárgyalás után ugyanis egyszerűen nem kapott elég pénzt ahhoz, hogy a forgatókönyvet kidolgozza úgy, ahogy azt ő szeretné.

A hétvégén elkezdtem körbetelefonálni a színészeket és közölni velük, hogy nem rendezek. A Twin Peaks ettől még él és virul a Showtime-nál. Imádom a Twin Peaks világát és szerettem volna, ha másként alakul.

– írta Lynch a Twitterén. A Showtime nem sokra rá közölte: szomorúak és meglepte őket a döntés, hiszen úgy érezték, hamarosan megállapodnak.

Forrás: Twitter

Utólag az egész kalamajka reklámfogásnak is tűnhet, hiszen Lynch végül egy hónap múlva meggondolta magát és visszatért a fedélzetre, újabb egy hónappal később pedig bejelentették, nem 9, hanem 18 részes lesz az új szezon (erősítve azt a nézetet, hogy mégsem volt olyan komoly kreatív nézeteltérés az alkotó és a csatorna között, mint ahogy az először látszott). Sorra jöttek a castinghírek, de egy újabb rossz hír is érkezett: a sorozat mégsem készül el 2016-ra, hanem 2017-re csúszik.

Végre a célegyenesben

Ez év elején derült ki, hogy május 22-én érkezik az új szezon, amit teljes egészében David Lynch rendez majd. Ez szinte példa nélküli a modern sorozatgyártásban, egy direktor sosem készít ennyi epizódot. Ennek két oka van, Lynch 2006 óta nem rendezett semmit, másrészt Mark Frosttal együtt úgy tekintenek a 3. évadra, mint egy teljes értékű nagyjátékfilmre. Ezzel együtt azt is több helyen kihangsúlyozták, a 18 epizód arra is jó, hogy végleg lezárják a sztorit, ugyanis nem kívánnak újabb, negyedik évadot. Persze erre ne vegyünk mérget, mégiscsak Lynchékről van szó.

Vissza nem térők

Cooper ügynök hiába lesz főszereplő ismét, a város legszimpatikusabb szereplője, a Truman seriffet alakító Michael Ontkean nem tér vissza, ugyanis 2011-ben visszavonult a színészkedéstől és David Lynch unszolására sem tért vissza. A sorozat főgonosza, Bob (Frank Silva) szintén kimarad a folytatásból, ugyanis 1995-ben meghalt AIDS-ben. A sorozat törpéjét alakító Michael J. Anderson sem, mert nem tudott megegyezni az alkotókkal, miképpen Donna Hayward megformálója, Lara Flynn Boyle sem.

A Vörös Szoba, mint szereplő is újra feltűnik. Fotó: SHOWTIME

Ismeretlen okok miatt távol marad még a Catherine Martellt alakító Piper Laurie is, valamint a második évad végén Cooper barátnőjét alakító Annie, Heather Graham is. Hiányzik majd Tuskó Lady is, ugyanis alakítója, Catherine E. Coulson 2015 szeptemberében elhunyt és csak pár snittet tudtak rögzíteni vele. Ugyanez a helyzet a barátságos halottkémmel, Warren Frost hosszú betegség után, februárban hunyt el.

Viszont!

Kyle MacLachlan, továbbá Dana Ashbrook (Bobby Briggs) és a Laura Palmert ismét megformáló Sheryl Lee mellett ott lesz még Albert Rosenfield is. Utóbbival nagy szerencséje volt Lynch-nek, ugyanis megszemélyesítője, Miguel Ferrer jeleneteit még időben sikerült felvenni hirtelen halála előtt.

Ennyit változtak a Twin Peaks szereplői 25 év alatt

Természetesen David Lynch is bekemózik, mint nagyothalló ügynök:

Fotó: SHOWTIME

Az újak

Egész veretes társaságot szedett össze Lynch, hiszen megjelenik Laura Dern, Jennifer Jason Leigh és Amanda Seyfried is, valamint a kétszeres Oscar-jelölt Naomi Watts és az évek óta drogproblémákkal küzdő és a börtönt is megjáró Tom Sizemore. Rajtuk kívül mellékszerepekben érkezik még Monica Bellucci, Michael Cera, James Belushi, Robert Forster, Bérénice Marlohe, Tim Roth, Jane Levy, Ashley Judd, és Richard Chamberlain is.

 

A listán látható David Duchovny is, aki beugrik majd, mint a transzvesztita Denise Bryson:

Fotó: SHOWTIME

Valószínűleg pitéből és kávéból ezúttal sem lesz hiány

Cooper ügynök eléggé ráfüggött az alábbi termékekre, a promóképek aláhúzzák, hogy ez ezután is így marad, de másra amúgy sem számítottunk volna:

Fotó: SHOWTIME

A hihetetlen zene

A tökéletes Twin Peaks esszenciához elengedhetetlen a zene említése, amely ezúttal sem lehet rosszabb, hiszen ismét Angelo Badalamenti készíti. Mellette viszont olyan előadók is szerepet vállaltak, mint a Chromatics, Trent Reznor, Sky Ferreira vagy Eddie Vedder. Ez lesz az igazi Awesome Mix!

Na jó, de mi lesz a sztori?

Nem a Twin Peaksről lenne szó, ha ordas nagy konkrétumokat tudnánk. David Lynch még a színészeinek sem mondta el, hová is fut a sztori, mindenki csak annyit ismert meg a forgatókönyvből, amennyit mindenképp muszáj volt tudnia a szerepéhez. Tulajdonképp az első valamirevaló trailer sem leplez le semmit (ami amúgy egy hete érkezett), csak képek sorozata egymás után:

Kaptunk egy trailer a városról is, amely olyan, mint egy elhagyatott szellemjárta település, szóval ezzel sem vagyunk beljebb:

A Variety készített egy szuper anyagot Lynch-csel, MacLachlannel és Laura Dernnel, ott hangzott el, hogy nagyon fontos megnézni a Tűz, jöjj velem! című egész estés filmet, amely egy évvel a sorozat befejezte után készült, és Laura Palmer utolsó két hetét mutatja be. Állítólag ez lesz majd a kulcs az új évadhoz.

Az új Twin Peaks-sorozat bemutatója

  • Május 22-én, hajnali 3 órakor (az amerikai premierrel egyidőben) az HBO3 csatornán az 1. és 2. fejezet lesz látható
  • Május 22-én, hajnali 5 órakor az HBO GO-n az 1-2. fejezet lesz elérhető, továbbá hajnali 6 órakor a 3. míg 7 órakor a 4. fejezet is megtekinthető lesz az HBO online videó tárában
  • Május 22-én az HBO OD (On Demand) oldalán az első 2 fejezet hajnali 3 órakor, a 3. fejezet 6 órától, a 4. fejezet 7 órától lesz elérhető
  • Május 22-én, este 22 órakor az HBO csatornán főműsoridőben látható lesz az 1. és 2. fejezet órás premier
  • Május 29-én az az HBO3-on hajnali 3 órakor a 3. fejezet, 4 órától a 4. fejezet premierje lesz
  • Május 29-én este 22 órakor az HBO-n a 3. és 4. fejezet látható

Ajánlott videó

Olvasói sztorik