Belföld

K. Lászlót tagadja, hogy ő gyilkolt Csepelen – lecsukták

Előzetes letartóztatásba került az a férfit, akit az 57 éves csepeli nő megölésével gyanúsítanak. A legszigorúbb kényszerintézkedés elrendeléséről csütörtökön döntött a bíró, eszerint K. László harminc napig rács mögött lesz.

Ügyvédje a 24.hu-nak elmondta, fellebbeztek a döntés ellen, házi őrizet elrendeléséért. Rost Sándor arról tájékoztatott, védence tagadja, hogy ő követte el a gyilkosságot és azért jelentkezett a hatóságnál, mert tudta, hogy keresik és tisztázni akarta magát. Állítja, abban az – az egyébként tág – időtartamban, amikor a szakértő szerint a nőt megölték, ő máshol tartózkodott.

Az ügyészség azért akarta rács mögött látni a férfit, mert álláspontjuk szerint fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a hatóság számára elérhetetlenné válna.Emellett a gyanúsított előéletére tekintettel, a bűnismétlés veszélyére is megalapozottan lehet következtetni.

Ahogy arról beszámoltunk, pénteken nem sokkal háromnegyed 11 előtt kapták a rendőrök a bejelentést, hogy a Völgy utcában, egy ház első emeletén holttestet találtak. Úgy értesültünk, hogy a gyilkosság történt, a tettes átvágta áldozata torkát. A rendőrség nem sokkal később megerősítette az értesülést és azt közölte, hogy emberölés miatt nyomoznak.

Szombaton már tudni lehetett, hogy a nyomozók egy férfiról kérdezgették a lakókat, illetve az áldozat szomszédjait, vasárnap pedig felhívást is közzétett a Budapesti Rendőr-főkapitányság, miszerint egy 28 éves fiatalembert gyanúsítanak, K. Lászlót, aki ellen körözést adtak ki.

A férfi – akiről úgy tudjuk – szexuális bűncselekmények elkövetéséért ült már – szerdán adta fel magát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik