A világot lassan, de biztosan meghódító, a szabad online médiáját pedig ezzel párhuzamosan kivéreztető Kína furcsaságainak leírásával oldalak ezreit lehetne megtölteni – hiszen hol máshol lopnának el egy fekete hattyút egy vadasparkból, hogy ebédet csináljanak belőle, aztán pedig kidobják, mert nem igazán ízlett nekik?
Az 1,3 milliárdos nagyhatalom az elmúlt években azonban nem csak ezek, hanem az ingatlanlufi kipukkanása miatt gazdátlanná vált lakónegyedek, illetve bizarr építési projektek, így a világ legnemesebb lófajtáinak otthont adó márványistálló, vagy a földműves háza tetejére épített űrrepülőgép miatt is gyakran kerül szóba a furcsaságok iránt érdeklődők közt.
Néha már-már azt hisszük, hogy lehetetlen bizarrabb történettel előállni, de Kína mindig bebizonyítja, hogy lehetetlen egyszerűen nem létezik.
A Jangce, illetve a Csialing partján fekvő harmincmilliós Csungkingben (vagy Csungcsing) az elmúlt két évtizedben gombaként nőttek ki a földből a villamosított vasútvonalak, a folyók felett átívelő hidak, autópályák, gyorsvasutak és szuper állapotú utak, de a fejlődés a föld alatt is folytatódott, így a metróvonalak hossza is szempillantás alatt sokszorosára nőtt.
A frissen elkészült hatos számú vonallal viszont egyáltalán nincs rendben minden, hiszen egyik megállója, a város délnyugati szegletében lévő Caojiavan konkrétan a semmi közepén áll, három kijáratából pedig csak egyetlenegy áll a közlekedők rendelkezésére.
A 2015 októberében megnyitott állomás kijárataihoz egyetlen aszfaltozott út sem vezet, de gazból, csupasz domboldalból, csapadékos idő esetén kellően sáros földutakból, illetve funkciótlan betonkerítésből egyáltalán nincs hiány, sőt, a ki- illetve bejáratok felé egyáltalán nem vezetnek eligazító táblák, a magas fű, illetve a dombok miatt pedig csak akkor válnak láthatóvá, ha épp előttük áll az ember.
Ugyanez a helyzet az idősek és mozgáskorlátozottakat segítő, természetesen nem működő lifttel is:
Az állomás földalatti képe a felszíni látvány teljes ellentéte, kár, hogy utasok alig járnak erre.
