Élet-Stílus a világ egy fura hely

Egy kínai gazda űrrepülőt épített a saját háza tetejére

Mert nem kell ahhoz kétszáz szobás kastélyt építeni, hogy te légy a legmenőbb a vidéken.

Évek óta jól tudjuk, hogy Kína, Korea és Japán a furcsa dolgok hazája, de az óriási vagyont leginkább óriási találékonysággal helyettesítő önjelölt művészek egy-egy alkotásán meglepődve néha azért mindannyian reflexből belekapaszkodunk az asztal sarkába.

Így történhet ez ebben az esetben, hiszen a kínai Kuangtung tartomány egyik falucskájában olyan alkotás nőtt ki a földből, mely még a tízezernyi fura szoborral bíró országban is furcsának számít, hiszen

egy hatvanas éveiben járó gazda úgy döntött, hogy nem csak szimplán csempével fedi a házát, de a tetőteraszt egy további két emeletnyi magasságba törő szárnyas űrrepülővel díszíti,

amely a megtévesztésig hasonlít az amerikaiak 1981-2011 közt százharmincöt alkalommal a levegőbe emelkedő Space Shuttle-re, ami akár sokkal menőbb is lehetett volna, mint a végleges:

Stimmel a külső üzemanyagtartály, a két szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta, a sokszor egyszerűen csak űrrepülőgépként emlegetett orbiter, sőt, az annak egyik szárnyán lévő kék NASA-matricát is majdnem tökéletesen sikerült lemásolni, noha a feliratot azért nem merte ráíratni a ma is kommunista berendezkedésű Kína űrbe vágyó öregura.


Fotók: Chinanews, NASA/Tony Gray és Tom Farrar

Ajánlott videó

Olvasói sztorik