Nagyvilág

166 milliárd forintot ítéltek meg az orosz milliárdostól váló nőnek

gazdag (gazdag)
gazdag (gazdag)
Válásuk után vagyonának 41,5 százalékát, 453 millió fontot kell kifizetnie feleségének egy orosz milliomosnak egy londoni bíróság csütörtöki ítélete szerint az angol jogtörténet egyik legnagyobb összegű válóperes kényszeregyezségében.

A 61 éves férfi, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, 1989-ben Moszkvában találkozott ma 44 éves feleségével és négy évvel később kötöttek házasságot. A férj vagyonát az orosz energiaszektorban szerezte, egyebek között Londonban kőolaj-és gázkereskedőként is dolgozott. 2012-ben létrehozta saját 1,37 milliárd dollár értékű cégét.

Kelet-európai felesége ezen idő alatt háziasszony volt, 2000-ben brit állampolgár lett és Angliában nevelte két gyermeküket, akik magániskolába jártak, mielőtt angol egyetemen folytatták tanulmányaikat. A volt feleség keresetében azzal érvelt, hogy férje vagyona több mint egymilliárd fontot (335 milliárd forint) tesz ki, amelyet

házasságuk idején szerzett és gyarapított, és ezen idő alatt a felek egyenlő arányban járultak hozzá a család jólétéhez.

A bíróság helyt adott a nő érvelésének. A férj nem vonta kétségbe felesége keresetét, de azzal érvelt, hogy ő

0

A nő érvei között szerepelt továbbá, hogy szüksége van egy londoni házra, hogy gyermekei közelében maradhasson, és egy dél-franciaországi villára, hogy a szünetekben láthassa őket, valamint 224 millió font tartásdíjra. A bíró igazoltnak találta a keresetet azon életmód fényében, amelyhez házassága idején a nő hozzászokott.

Az egyezség értelmében a volt feleség kapja meg a 350 ezer font értékű Aston Martin gépkocsit és egy 90 millió font értékű műgyűjteményt.
Az eddigi legnagyobb összegű válóperes egyezség Nagy-Britanniában 530 millió fontra rúgott, 2014-ben Christopher Hohn alapkezelőnek kellett ennyit fizetnie elvált feleségének.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik