Belföld

Lázár bejelentette a lex Csíki Sört

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón ismertette a 2018-as költségvetés pilléreit.

Május 2-án nyújtja be a kormány a költségvetés tervezetét, amelyet két dolog jellemez Lázár János kancelláriaminiszter szerint: kiszámíthatóság és stabilitás.

Mint mondta: június 15-éig meglesz a 2018-as költségvetés, így a magán- és az állami szféra is tudni fogja, mire számíthat.

Néhány jellemző:

  • 2,4 százalékos hiány
  • 4,3 százalékos GDP növekedés
  • 3 százalékos infláció
  • 138 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum miatt a nettó átlagnéremelkedés 8,8 százalékos lesznövek
  • 200 milliárdos tartalékkal kalkulálnak
  • 80 százalék megy működésre, 20 működésre
  • 185 milliárd pluszt kap az egészségügy, 82 milliárddal több jut az oktatásnak, 55 milliárddal több a rendvédelemnek

Lázár János aláhúzta: a cél a teljes foglalkoztatás elérése, illetve az, hogy az embereknek ne csak munkájuk legyen, hanem meg is tudjanak élni.

Adócsökkentés is lesz: csökken az internet és a hal áfája is, sőt:

Kisüzemi sörfőzésnél – például a Csíki Sör esetében, szúrja oda gúnyorosan Lázár János – 80 ezer helyett 200 ezer hektoliter lesz az a határ, ameddig igénybe lehet venni az 50 százalékos jövedékiadó-kedvezményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik