Szórakozás

Sürgős műtéten esett át Cserhalmi György

A színészen éppen egy nagyobb térdműtétet végeztek, mikor a beavatkozás során egy komoly gerincproblémát észleltek nála, melyet azonnal meg kellett, hogy operáljanak – írja az Index.

„A debreceni klinikán elvégezték a műtétet, és még aznap este sikerült Cserhalmi Györggyel beszélnem, aki biztosított róla, hogy a műtét jól sikerült, és máris jobban érzi magát. Felépülése azonban hosszú heteket vesz igénybe, ezért sajnálattal le kell mondania az április és május hónapra meghirdetett Cserhalmi Anzix esteket” – közölte Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója.

A Kossuth-díjas Cserhalmi György, a nemzet színésze ugyan már jobban van, de játszani még sokáig nem fog tudni. Korábban még azt nyilatkozta, hogy három hónapos felépülési idővel számol, így valószínű, hogy nem fog részt venni a Cannes-i Filmfesztiválon, ahol Mundruczó Kornél Jupiter holdja című alkotása is szerepel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik