Belföld

Vizsgálja a Klik is a tanítványával viszonyt kezdő isaszegi tanár ügyét

Vizsgálat indult a bűncselekménnyel gyanúsított isaszegi tanár ügyében – közölte a Klebelsberg Központ szerdán. A közleményben azt írják, hogy  amint a Dunakeszi Tankerületi Központ a tudomására jutott, hogy az Isaszegen tanító történelem szakos tanárt a rendőrség bűncselekmény gyanújával előállította, a tankerületi központ azonnal felmentette az érintett pedagógust a munkavégzés alól.

A vizsgálat lezárásáig további információt a fenntartó – az érintett kiskorú személyiségi jogának védelmében – nem ad.

Ahogy arról beszámoltunk, az ügyészség kedden közölte, a bíróság szexuális visszaélés gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett egy isaszegi tanárt. A Pest Megyei Főügyészség szóvivője azt mondta, erre azért volt szükség, mert fennállt a lány vagy a tanúk befolyásolásának lehetősége.

Gyugyi Csilla megerősítette, hogy a gyanú szerint a tanárnak szexuális kapcsolata volt egy 13 éves tanítványával. A Blikk értesülése szerint a kislány édesanyja fordult a rendőrséghez, miután a lánya telefonjában a középkorú férfi által küldött kompromittáló üzeneteket és fényképeket talált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik