Gazdaság

Mészáros Lőrinc betette a lábát Demján Sándor borászatába is

Van pár furcsaság akörül, hogy az ország egyik leggazdagabb embere, aki a kormány több intézkedését bírálta az elmúlt években, eladta egyik borászatának két ingatlanját az Orbán Viktor jó barátjaként ismert felcsúti polgármester cégének.

Eddig is ütemesen építette vállalatbirodalmát Orbán Viktor jó barátja, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterde egy a napokban nyélbe ütött üzlettel szintet lépett.

Megjelent ugyanis annak a Demján Sándornak a borászati cége körül, aki Magyarország egyik leggazdagabb emberének számít – tudta meg a 24.hu.

Demján évek óta ott van az ország három leggazdagabb embere között, a vagyonát tavaly 120 és 175 milliárd forint közé saccolták különféle kiadványok, 2008-ban pedig durván 300 milliárdos vagyonával a legmódosabb magyarnak tartották.

Demján Sándor érdekeltségébe két borászat tartozik. A Badacsonyi Pincegazdaság Zrt.-ben – hol közvetve, cégeken keresztül, hol közvetlenül, magánszemélyként – durván húsz éve jelen van, mára a területnagyságot tekintve ez a balatoni borrégió egyik legnagyobb borászata. A másik cég a Canter Borház Kft., amely nincs nyolcéves, és amelyet az ország egyik legmodernebb szőlőfeldolgozójaként és pincészeteként mutatott be a napi.hu 2015-ös, a borászattal foglalkozó magyar milliárdosokról szóló kiadványa.

Most az előbbi cégről van szó, lapunknak az üzlet létrejöttéről szóló információját megerősítette a Badacsonyi Pincegazdaság Zrt. vezérigazgatója is. Kovács Attila először annyit írt, hogy

a Badacsonyi Pincegazdaság Zrt. érdekeltségébe tartozó két ingatlant értékesítettünk a Búzakalász 66 Felcsút Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű Társaságnak. Az értékesítés borászati üzemeket nem érintett.

Utóbbi vállalkozás a Mészáros-féle cégbirodalom egyik központi cégének számít, a milliárdos polgármester agrárérdekeltségeit fogja össze. Mészáros Lőrinc a többségi, felesége és egy másik cége kisebbségi tulajdonosok, Mészáros lánya, Beatrix pedig a cég ügyvezetője.

Mészáros Beatrix nem cáfolta értesülésünket, apjának, Mészáros Lőrincnek a sajtósán, Zsohár Melindán keresztül azt üzente még, hogy hamarosan, vélhetően heteken belül a cégadatbázisban a nyilvános üzleti adatok megjelennek.

Arra egyik féltől sem kaptunk választ, hogy pontosan mit takar a két eladott ingatlan. Kovács Attila csak annyit írt, hogy “a tranzakcióval kapcsolatos minden részletet a felek üzleti titokként kezelnek és nem kívánnak a továbbiakban kommentálni.” Pedig ez kardinális kérdés, ugyanis információnk szerint

a Badacsonyi Pincegazdasághoz tartozó, 100 hektár feletti összterületű szőlőültetvényt is érinthette az ügylet.

A pincészetnek Balatonfüreden és Zánkán vannak területei, a két fióktelepe oda van bejegyezve. (Egy nem egészen három évvel ezelőtti, a Canter Borház főborászával és ügyvezetőjével készített cikk szerint akkor 165 hektárja volt a borászati cégnek, igaz, ott keveredik a Canter Borház és a Badacsonyi Pincegazdaság.)

A Demján-féle cég lapunknak két körben válaszolt. Az első levelük egyértelműen arra engedett következtetni, hogy szőlőültetvényeket érinthet az egyezség. Azt írták ugyanis, hogy

a Badacsonyi Pincegazdaság Zrt. az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező hazai borászati cég, amelynél komoly fejlesztéseket eszközöltünk az elmúlt időszakban. Ugyanakkor mint több más borászat, mi is súlyos munkaerőhiánnyal küzdünk, ezért folyamatosan tárgyaltunk és tárgyalunk az érdeklődőkkel.

Ennek következményeként adták el a két ingatlant. Márpedig egy borászatnál az ültetvény gondozása a leginkább munkaerő-igényes feladat, s a cég saját maga panaszkodik munkaerőhiányra.

Másodszorra viszont azt írták, hogy

a tranzakciók nem érintettek szőlőterületeket.

Az üzlet körül mindenesetre tapintható némi bizalmatlanság, noha normál esetben inkább harmóniát feltételezne az ember, ha létrejött ügyletről és két partnerről van szó.

Bár az is igaz, hogy a számos rangos díjat elnyerő, így az év emberének választott, életműdíjjal kitüntetett, külföldön is díjjal elismert Demján 2014-ben jelezte, korára tekintettel (idén lesz 74 éves) fokozatosan visszahúzódik az üzleti élettől, Mészárosék mégis – amellett, hogy voltaképpen az érdemi reagálástól elzárkóztak – azt tudakolták tőlünk, hogy az üzletről megkérdeztük-e Demjánékat is, és ők mit válaszoltak.

A második borászati üzlet egy éven belül Mészároséktól

Az kitapintható, hogy az utóbbi években megromlott Demján és a Mészáros Lőrinchez sok szálon kapcsolódó Orbán Viktor kormányfő viszonya. Törést okozhatott a takarékszövetkezeti rendszer 2013. nyári átszabása: az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökeként Demján többször is felemelte szavát a kormány terve ellen, amely az OTSZ-nek nem kedvezett. Időnként Demján meg is ismétli ezzel kapcsolatos kritikáját, tavaly épp egy Orbán születésnapjára időzített levélben tette meg. Pár hete pedig a kiskereskedelmi láncok újabb megsarcolására alkalmas kormányzati terv ellen fakadt ki Demján, aki lemondatná az Orbán-kormány két miniszterét is.

Mészáros Lőrinc betette a lábát Demján Sándor borászatába is 1
Demján Sándor Orbán Viktor mellett. Volt, hogy jóban voltak, mostanában feszültebb a viszonyuk

Mészáros Lőrinc a nyilvános cégiratok tanúsága szerint a közelmúltban fordult a borászat felé. A most is vevőként fellépő cége tavaly egy Tokaj-hegyaljai vállalkozást, a Dereszla Kft.-t vásárolta meg, erről 2016 májusában szállingóztak a hírek, ám hivatalossá csak év végén vált, akkor látszódott a nyilvános cégiratokban. Mészáros cégbirodalma pedig tempósan nő. A 2010-es kormányváltáskor még csak egy vállalkozása volt a felcsúti polgármesternek, 2017 elejére már körülbelül harminc cégből álló birodalmat épített ki családtagjaival az Index összesítése szerint. Azóta még tovább gyarapodott a kör, Mészáros nemrég megmutatta magát a Népszabadságot tavaly ősszel bezáró Mediaworks mögött, és egy másik tőzsdei cégben, a szállodaiparban nyomuló Konzum Nyrt.-ben is résztulajdonossá vált, így külföldi érdekeltségei is bővültek.

Mészárosék bevásároltak a Balatonnál

Mészáros Lőrinc nem tétlenkedik a Balaton körül: szerdai hír, hogy a résztulajdonában álló cég felvásárolta a balatoni kempingek nagy részét. Erről itt olvashat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik