Nagyvilág

„Pillanatnyi zavarodottsággal” magyarázta, miért erőszakolt meg egy kutyát

A hongkongi férfi azzal is védekezett, hogy a kóbor kutya „nem állt ellen” közeledésének.

Bűnösnek vallotta magát bestialitás vádjában egy 58 éves hongkongi férfi, aki február elején megerőszakolt egy kétéves szuka kutyát – jelentette a helyi sajtó. Chung Lin-fai előző hét pénteken állt bíróság elé, ahol a háromgyermekes apuka azzal védekezett, hogy az ebet „pillanatnyi zavarodottság” miatt tette magáévá.

A férfit februárban tartóztatták le, miután egy nő feljelentés tette ellene. Az esetről szóló beszámolók szerint a túrázó látta, ahogy Chung egy patakhoz édesgeti a kutyát, akire később sérülten bukkant rá. Az állatorvosok megállapították, hogy a hátsó felén vérző ebnek sérült a nemi szerve, amiben emberi spermát találtak.

A férfi ügyvédje a bíróság előtt egyebek mellett azzal védekezett, hogy az eb „nem állt ellen” Chung közeledésének, és hozzátette: az alkoholizmustól szenvedő férfit kirúgták építőipari állásából, miután híre ment annak, mit tett a kutyával.

A férfi büntetésének nagyságáról április 21-én dönt a helyi bíróság, az elmeorvosi vizsgálat eredményei után. A helyi törvények értelmében akár tíz évig tartó börtönbüntetésre, és 50 ezer hongkongi dolláros pénzbüntetésre is ítélhetik.

A helyi sajtóban megjelent hírek szerint Hongkongban eddig egyetlen egy embert ítéltek el a bestialitást tiltó törvények megsértése miatt: egy 48 éves férfit, aki két hónapig tartó börtönbüntetést kapott, miután egy nyilvános vécében megerőszakolt egy kutyát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik