Közélet

Lelőtt egy férfit egy rendőr Örkényben

Rendőrre támadt egy férfi intézkedés közben a Pest megyei Örkényben, az illetőt a körzeti megbízott lelőtte. A férfi a helyszínen meghalt. Családja kivizsgáltatná a történteket. Az ügyészség szerint önvédelemből, jogszerűen lőtt a rendőr.

“A Dabasi Rendőrkapitányság munkatársa a felfegyverkezett férfi támadását szolgálati fegyverével hárította el, melynek következtében a 37 éves férfi – az orvosi ellátás ellenére – a helyszínen életét vesztette” – közölte honlapján a rendőrség.

A kedden késő este történt eset részleteiről több információ nem szerepel a police.hu-n. Annyit közöltek: a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a kényszerítő eszköz használatának körülményeit, illetve az ügyben a további eljárását a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja le. 

A Roma Sajtóközpont szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint a férfinek egy korábbi lopási ügy jogerőre emelkedése miatt kellett volna 1 év 3 hónapos börtönbüntetésre bevonulnia, de ezt nem tette meg, ezért körözés alatt állt. Családja úgy mesélte el az esetet, hogy a rendőrök többszöri sikertelen próbálkozás után kedden késő este hatoltak be a lakásba, a férfit otthon találták. Az illető a rendőrök megjelenésére hirtelem felkapott egy baltát, és kimenekült a lakásból. A rendőrök üldözni kezdték, majd néhány száz méterre a lakásától utolérték és egy lövéssel lelőtték. A férfi testvére szerint a balta akkor már nem volt a kezében, mert futás közben eldobta. Szemtanúk azt állították, rengeteg rendőrautó érkezett a helyszínre ezután, és csak hajnal 5 óra után vitték el a holtestet. “A család tagjai jelenleg a halottasház előtt várakoznak, hogy megnézhessék hozzátartozójuk tetemét, de egyelőre nem mehetnek be” – írja a Roma Sajtóközpont.

Az agyonlőtt férfi családja vizsgálatot követel, és jogi útra terelné az ügyet.

Ügyészség: önvédelemből lőtt a rendőr

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerdán délelőtt közölte, az intézkedés alá vont férfi azért halhatott meg, mert a lövedék célt tévesztett, s a keze helyett a mellkasát találta el. Nagy Andrea a rendelkezésre álló adatok alapján elmondta: amikor a Dabasi Rendőrkapitányság állományába tartozó négy rendőr intézkedni akart a körözött férfivel szemben, az fejszével támadt az egyik járőrre. A rendőr a támadás elhárítása érdekében szolgálati fegyverével a férfi kezére célzott lövést adott le, de a lövedék a mellkasán találta el. A lövés következtében a férfi életét vesztette.    

“A bűncselekmény helyszínén az éjszaka ügyészi részvétellel helyszíni szemlét tartottak, a rendőrre támadó férfi cselekményének kivizsgálására a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomozást rendelt el” – közölte Nagy Andrea. Az elsődleges adatok alapján a rendőri fegyverhasználatra önvédelemből, jogszerűen került sor – hangsúlyozta.     

A nyomozást annak ellenére lefolytatják, hogy a gyanúsított meghalt. Ha kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy valóban bűncselekmény történt, s azt az elhunyt követte el, a haláleset miatt lezárják a vizsgálatot. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik