Nagyvilág

A levegőben robbanhatott szét Kaczynskiék gépe

szmolenszk (szmolenszki katasztrófa, megemlékezés, )
szmolenszk (szmolenszki katasztrófa, megemlékezés, )
Kitartanak a lengyelek amellett, hogy nem véletlenül zuhant le 2010-ban a lengyel vezetést szállító repülőgép Szmolenszknél.

Sok jel utal arra, hogy robbanás történt a 2010-es szmolenszki légi katasztrófa során, a gép még a levegőben esett szét darabokra. Ezt a lengyel kormánygép tragédiájának körülményeit vizsgáló, a lengyel nemzetvédelmi tárca mellett működő bizottság hétfői varsói sajtóértekezletén mondták el.

Egy dokumentumfilmet vetítettek le, amiben összefoglalták a tavaly február óta működő vizsgálóbizottság által megállapított tényeket. A katasztrófa folyamatát animációkkal szemléltették. Megállapították, a repülés utolsó másodperceiben a repülőgép műszerei több műszaki hibát jeleztek, és a gép még a levegőben esett szét darabokra.

A roncsdarabok elhelyezkedése a földön, a holttestek sajátos sérülései “arra késztették a bizottságot, hogy teljesen valósnak tekintse a robbanás lehetőségét”. A bizottság által végzett kísérletek eredményei szerint a robbanás

legvalószínűbb kiváltója egy termobarikus töltet volt, amely erős lökéshullámot eredményezett.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik