El kell számolnia a lelkiismeretével, amiért építette a rendszert – mondta a 444-nek adott interjújában Lukácsi Katalin. A politikus április 7-én a Facebookon jelentette be, hogy kilép a KDNP-ből. A döntése már egy ideje érett, a végső lökést a CEU elleni támadás adta meg. Úgy véli, hogy “megint kialakult a fortélyos félelem” és az emberek nem mernek kiállni a véleményükkel, mert féltik az egzisztenciájukat és nem érzik, hogy a kiállásnak lenne értelme.
Az ELTE BTK-n történészként végzett Lukácsi korábban az MDF-ben is politizált, ezt követően lépett be a KDNP-be, amelynek ifjúsági szervezetében programszervezőként dolgozott. További két diplomát is szerzett, katolikus hitoktatóit és zsidó közösségszervezőt a rabbiképzőn. Édesanyja KISZ-titkár volt, aki a rendszerváltáskor szembesült azzal, hogy milyen is volt a szocializmus valójában.
A Népszabadságra szükség volt
Ahogy arról már korábban is írt, kilépése nem hirtelen döntés volt, és három tényező játszott szerepet benne. Egyrészt a KDNP szembehelyezkedése Ferenc pápával, valamint a menekültekhez való hozzáállás. Ezzel kapcsolatban bevallotta, hogy a 2016. októberi
Második okként a Népszabadság-ügyet hozta fel. Az újságnak sosem volt rajongója, viszont fontosnak tartotta, mint ellenzéki orgánumot. A lap bezárásával kapcsolatban felszólalt egy belső fórumon, ahol azt a magyarázatot kapta, hogy gazdasági döntésről volt szó. Ugyanilyen kitérő választ kapott a kilépése harmadik okaként felhozott CEU elleni intézkedéssel kapcsolatban is.
Inkább Brüsszel, mint Moszkva
Kereszténydemokrataként érthetetlennek tartja a Moszkvához való közeledést, hiszen az Európai Unió is ezeken az ideológiai alapokon nyugszik.
Amikor látom ezeket a plakátokat, hogy “Állítsuk meg Brüsszelt!”, sírva fakadnék
– nyilatkozta, hozzátéve, hogy Magyarországnak kutya kötelessége lenne Brüsszel támogatása.
A vallás fontos számára, a miniszterelnök fiához, Orbán Gáspárhoz kapcsolódó Felház nevű közösséget “áldásnak” tartja, mert ott a különféle gyülekezetek tagjai együtt tudnak imádkozni, hozzátéve: “Hallgass a szívedre, ne szavazz a Fideszre.”