Tudomány

Az őszülő haj a szívproblémák jele lehet

szivroham(960x640)(4).jpg (szívroham)
szivroham(960x640)(4).jpg (szívroham)
Az őszülést sokan kellemetlennek tartják. Egy új tanulmány alapján azonban a hajszín változása nem csak hiú okból nyugtalanító, hanem a szív egészsége miatt is.

Irini Samuel, a Kairói Egyetem szakértője szerint az öregedés a koszorúér-rendellenességek egy elkerülhetetlen rizikófaktora, melynek fokozott kockázatát különböző bőrgyógyászati tünetek jelezhetik előre. A kutató úgy véli, ezeknek a dermatológiai jellemzőknek a felméréséhez további vizsgálatokra lesz szükség.

Samuel azt kezdte el elemezni, hogy az őszülő haj vajon jelezheti-e a belső problémákat? A szakértő így annak az 545 férfinek a hajszínét kezdte el vizsgálni, akiknek a szívkoszorúját a kórházban épp CT-angiográfiás módszerrel vizsgálták meg. Az egyes alanyok haját 1-től 5-ig terjedő skálán rangsorolta.

Az 1-es érték azt jelezte, hogy a páciens haja tökéletesen fekete, míg az 5-ös azt, hogy teljesen szürke volt. Samuel olyan adatokat is begyűjtött, melyek a szívbetegségek ismert kockázataira vonatkoznak – a dohányzásra, a cukorbetegségre, a magas vérnyomásra vagy a családi kórképre.

Mivel az őszülés általában az öregedéssel jelentkezik, a szürkébb hajú pácienseknek átlagosan rosszabb állapotban volt a szíve. Meglepő módon azonban miután Samuel kiszűrte az ismert kockázati tényezőket, a 3-as szint felett a férfiaknál továbbra is nagyobb arányban volt kimutatható koszorúér-betegség és a koszorúér elmeszesedés jele.

Az összefüggést egyelőre nem sikerült megérteni. A magas vérnyomás és koleszterinszint, melyek a rendellenességek gyakori velejárói, nem kapcsolódtak a hajszín változásához. Samuel bízik benne, hogy a további környezeti és genetikai vizsgálatok felfedhetik, hogy mi is áll az összefüggés hátterében.

A kutatás során az ősz haj és a szívproblémák közti kapcsolat elég erős volt ahhoz, hogy Samuel kijelentse: a szürke és fehér hajú férfiaknak többször kellene részt venniük szűrővizsgálatokon, gyakrabban kellene mozogniuk és jobban oda kéne figyelniük az étrendjükre.

A szakértő szerint az érszűkület és az őszülés hasonló biológiai útvonalon következik be, és mindkettőnek az öregedéshez van köze. Az eredmények alapján a kortól függetlenül a hajszín változása a biológiai kor és ezzel együtt a fokozott kardiovaszkuláris problémák kockázatának jele lehet.

Amennyiben az újabb vizsgálatok alátámasztják az elképzelést, az őszülés monitorozása remek eszköz lehetne a betegségek kimutatására. A kutató azt tervezi, hogy a jövőben nőkön is elvégez majd hasonló elemzéseket.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik