Nagyvilág

Négy halott Stockholmban, elfoghatták a gázolót

  • Egy magányos elkövető teherautóval hajtott az emberek közé Stockholmban péntek délután 3 óra körül.
  • A teherautót egy sörgyártó cégtől vitte el a balaklavás támadó, épp kirakodott a sofőr, amikor beült az elkövető és elhajtott vele.
  • Ezután végigszáguldott a Drottninggatan nevű sétálóutcán, majd az Åhlens pláza bejáratába csapódott, ahol kisebb tűz ütött ki.
  • A támadásban négyen meghaltak és tizenöten megsérültek.
  • A támadó elmenekült, sokáig űzték, végül Stockholmtól északra fogták el egy kisvárosban. A rendőrség még csak az elfogást ismerte el, az elfogott személyét nem.
  • Stockholm belvárosát lezárták, kisebbfajta káosz volt, mindenki gyalog próbált hazamenni a nem járó metrók és vonatok helyett.
  • Egyes jelentések szerint akció zajlott a lezárt főpályaudvaron is, de itt végül nem történt semmi.
  • A rendőrség ugyan nem jelentette ki, hogy terrortámadás történt, minden jel erre utal. A miniszterelnök szerint is megtámadták országát.

Egy teherautós hajtott emberek közé a svéd fővárosban, Stockholmban péntek délután, nem sokkal délután 3 óra előtt – írja a BBC News. Az Aftonbladet képei és infói alapján egy teherautó robogott végig nagy sebességgel az utcán, majd az Åhlens bevásárlóközpont főbejáratába rohant és kigyulladt. Az eset a Drottninggatan utcán, a város egyik fő sétálóutcáján történt.

A helyzet sokáig kaotikus volt, 2-3 halottról szóltak a híradások. A rendőrség nagyon későn, fél 9 felé közölte csak, hogy 4 halálos áldozata és 15 sérültje van a támadásnak. Hozzátették később, még emelkedhet az elhunytak száma. A rendőrség csak késő este ismerte el, hogy terrortámadásról van szó.

A rendőrség fél 6-tól tartotta az első sajtótájékoztatót, amin kevés konkrétum hangzott el, de azok fontosak. Közzétették az egyik keresett férfi fotóját, aki gyanús a rendőrségnek és a környéken látták őt. Azt is közölték, a támadás ellenére nem emelik a terrorkészültséget Svédországban, az marad hármas az ötös skálán. A keresett férfi amúgy nem gyanúsított szerintük. Két embert vittek be kikérdezni.

FRISS: Stockholmtól északra elfogtak egy embert, az Aftonbladet svéd lap szerint sérült volt és elismerte az elkövetést. A rendőrség annyit közölt, hogy köze lehet az őrizetbe vett embernek a támadáshoz.

Lőttek vagy sem? Mi van a főpályaudvaron?

A BBC szerint lövések is eldördültek, a rendőrség több helyről is kapott bejelentést ilyesmiről, de egyet sem tudott megerősíteni. Eközben olyan hírek érkeztek, hogy a központi pályaudvarról emberek menekültek és fegyveres rendőrök rohantak oda. A Stockholm Central állomást le is zárták, nem indít és nem fogad vonatokat, az utasoknak pedig a szerelvényeken kellett maradniuk.

A rendőrség lezárta a belvárost, valamint a kormányzati épületeket, leállították a metrókat (háromnegyed 8-ig) és a környező vasútvonalak forgalmát, bezártak a mozik, színházak, plázák. Emberek tízezrei indultak el gyalog hazafelé. Arra is megkérték a belvárosban lakókat, hogy ne menjenek egyelőre ki az utcákra. Erre hangszórós rendőrautók figyelmeztetik az embereket. A Telenor és Tele2 mobilszolgáltatók pedig közölték, inkább a közösségi médián kommunikáljanak az emberek a túlterhelt telefonvonalak helyett. Újra bevezették a határellenőrzést is az ország átkelőinek kilépő oldalain.

Galéria
Forrás: Twitter

A korábban a 24.hu-nak is nyilatkozó svéd újságíró, Staffan Lindberg azt írja Twitterén, az Åhlens áruházat kiürítették, egymást ölelgető, síró alkalmazottak hagyták el a plázát egy oldalsó bejáraton. A Periscope-ra felkerült videón pedig a földön heverő, épp ellátott sérültek is láthatók.

A TT hírügynökség szerint a Spendrups sörgyártó elismerte, az ő teherautójukkal követték el a valószínű támadást. A gépet aközben lopta el valaki, mialatt a sofőr épp kirakodta az árut belőle a Caliente nevű étteremnél. Egy szemtanú szerint balaklava volt a magányos elkövetőn, aki a teherautót vezette.

A teherkocsit azóta átvizsgálták a helyszínelők, nem találtak benne robbanóanyagot. Egy felvétel is felkerült az orosz RT Twitterére, amit egy magasházból készítettek, és azon menekülő emberek láthatók.

Egy szemtanú, a 66 éves Leander Nordling azt mondta, egy drogériában vásárolt épp, amikor egy nagy csattanást hallott, ami után a Klaraberg utca felé kimenekítették őket. Így fogalmazott:

Úgy hangzott, mint egy bomba, ami felrobbant, és füst áramlott be erőteljesen a főbejáraton.

Az ügyben a fent említett Stefan Löfven miniszterelnök, XVI. Károly Gusztáv király, Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is megszólalt, és mind együttérzésüket fejezték ki. Löfven hozzátette,

Svédországot megtámadták.

Juncker azt mondta, egy támadás az EU egyik tagja ellen az támadás az összes tag ellen. Egyébként a többszörös olimpiai bajnok Hosszú Katinka is Stockholmban van, ő is járt korábban a Drottninggatán.

A helyszín:

Európában már joggal tarthatnak az ilyen jellegű gázolásoktól, amik az iszlamisták bevett fegyverei lettek az utóbbi egy évben. Nizzában a nyáron több mint nyolcvanan haltak meg egy ilyenben a promenádon, de Berlinben és nemrég Londonban is így gyilkoltak merénylők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik