Gazdaság

Egyre kétségbeesettebbek a munkaadók: rengeteg az üres állás, nem látszik a megoldás

A Policy Agenda KKV Konjunktúra Indexe minimális mértékben növekedett az előző negyedévhez képest. Ugyanakkor egyre több vállalkozás érzi saját ágazatában a munkaerőhiány jeleit, miközben a pályakezdő fiatalok kivételével nem látják azt a társadalmi csoportot, amely segíthetne ezen a helyzeten. 

Emelkedett a KKV index értéke, és az előző negyedévi 48,4%-ról 48,8%-ra növekedett. Ha távlatosabban nézzük, akkor ez az érték továbbra is a 2015 vége óta mért 45-49% közötti sávba illik, és messze van a 2014-es választások kapcsán mért 57%-os csúcstól – számolt be felmérésének eredményéről a Policy Agenda.

Mint írták: a KKV cégvezetők 42%-a vár kisebb-nagyobb javulást a magyar gazdaságtól az elkövetkező félévben, míg csak 17%-uk gondolja azt, hogy inkább zsugorodás várható. Ugyanakkor érezhető némi bizonytalanság is, amit az mutat, hogy a cégvezetők 40%-a számít olyan nehézségekre az elkövetkező évben, amely alapvetően megingathatja vállalkozásának helyzetét. A válaszadók 66%-a nem látja realitását annak, hogy a következő félévben bővíteni tudná vállalkozását, és 14%-uk is csak minimális fejlesztést lát előre.

Nagy a munkaerőhiány, mi hozhat megoldást?

A mostani kutatásban a Policy Agenda külön vizsgálta, hogy mennyire érzik a cégvezetők saját ágazatukban a munkaerő hiányát.

55%-uk jelentős problémának tartja, míg 22%-uk szerint mérsékelt gondokat okoz, hogy nem találnak elég munkaerőt.

Mindössze a válaszadók 20%-a mondta, hogy nem jelent nehézséget a munkaerőhiány a saját területén (és 3%-uk nem tudta eldönteni).

Megkérdezték azt is, hogy különböző társadalmi csoportok bevonásával mennyire lehet enyhíteni a munkaerőhiányon. A cégvezetők 1-től 5-ig terjedő skálán értékelték (1=minimális mértékben alkalmasak a munkaerőhiány kezelésére, 5=teljes mértékben) a potenciáli munkavállalókat.

A legkevésbé integrálhatónak a közmunkásokat tartották (1,41-es átlagérték), míg őket követték a tartósan munkanélküliek (1,73). A megváltozott munkaképességűek esetében is alacsony a cégvezetők szemében a lehetséges munkaerőpiaci aktivizálás lehetősége (1,86).  Az előzetes várakozásokhoz képest jobb helyezést értek el a külföldi vendégmunkások (1,87). Az ő esetükben – bár nem választották külön az Európán belülről és kívülről (főleg a migrációs válsággal összefüggésben) érkezőket, de – érezhetően nagy a velük szembeni ellenérzés. Ezt mutatja az is, hogy a válaszadók 60%-a egyáltalán nem lát lehetőséget az ő bevonásukra a munka világába. A legnagyobb „támogatottsága” a pályakezdő munkanélkülieknek van, az átlagértékük 3,21 – írja a Policy Agenda.

Hiába a potenciál, a munkaadóknak nem kellenek

A magyar társadalmon belül a megváltozott munkaképességűek sokkal alacsonyabb szinten foglalkoztatják, mint az Európai Unió átlaga. Ez egyértelműen potenciális munkaerő tartalék a Policy Agenda szerint, de hozzáteszik: a cégvezetők nem látják bennük a lehetőséget, érezhetően félnek a foglalkoztatásuktól.

Ezt támasztja alá az is, hogy arra a kérdésre: „Alkalmazna-e a jelenleginél több megváltozott munkaképességűt saját vállalkozásánál?” a válaszadók 74%-a azt mondta, hogy nem, mert nincs megfelelő munkakör számukra. Ugyanakkor 17%-uk, ha megfelelő képzettségű alkalmazottat találna, akkor lát erre lehetőséget, míg 7%-uk plusz állami támogatáshoz kötötte ezt, 3%-uk pedig még a képzési költségeit is állná a dolgozójának.

A Policy Agenda a kis- és közép vállalatok körében végzett konjunktúra felmérését reprezentatív módon, 500 cég vezetőjének válaszai alapján készítette. A kutatás 2017. március 17-30. között zajlott on-line vállalati panelen, illetve telefonos megkérdezéssel. A Policy Agenda KKV Konjunktúra Index képzésének módja a business survey index-számításon alapul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik