Közélet

Maratoni kihallgatásra vitték a megölt lány szüleit

rendorseg(22)(960x640).jpg (rendőrség, helyszínelés, )
rendorseg(22)(960x640).jpg (rendőrség, helyszínelés, )

A fiatalt 5-6 órával azelőtt ölhették meg, hogy rátaláltak.

A megölt – és a 23-as út mellett kidobott – lány nevelőapját a vacsora mellől állították fel a rendőrök, és csak éjfél körül mehetett haza. Arról faggatták, hol járt csütörtök délután és este, s kikkel találkozott. “Kérdezték a nyomozók, hogy volt-e veszekedés. Mondtam nekik, hogy nem volt, de ezzel a kislánnyal nem is lehetett összeveszni, olyan csendes, halk szavú volt. Ma reggel a páromat, Zsuzsannát vitték be, délután kettőig nem engedték haza. Idegőrlő ez az egész” – mondta férfi a Blikknek, és hozzátette: még nem kapták meg az engedélyt, hogy eltemessék a 18 éves fiatalt.

A szülőknek egyelőre nem árulják el, mi okozta a lány halálát. Igaz, hallanak mindenfélét, és azt is tudják, hogy voltak rajta külsérelmi nyomok, de ennél többet a rendőrök nem mondanak. A lap információi szerint a fiatal lány pénteki megtalálása előtt már legalább 5-6 órával halott volt. Nem kizárt, hogy eltűnése napján, csütörtökön az esti órákban gyilkolták meg.

A rendőrséget az anya értesítette, miután hiába várta haza gyermekét az iskolából. Másnap egy vadőr Ivád határában, egy földúton találta meg a holttestét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik