Közélet

Holttest a szegedi sportpályánál – meglepő fordulat

szegedi gyilkosság (szegedi gyilkosság)
szegedi gyilkosság (szegedi gyilkosság)

A kézbesítőn csak cipő volt, mellette kés és benzineskanna, testén sérülések - mégsem ölték meg.

Kihűlés okozta a szegedi sportpályánál holtan talált egyetemi kézbesítő halálát – értesült a Zsaru magazin. A körülmények bestiális gyilkosságra utaltak, a rendőrség is emberölés miatt indított nyomozást. Egyre valószínűbb azonban, hogy a férfi öngyilkosságot követett el.

Ahogy arról beszámoltunk, a férfira múlt kedden bukkantak rá egy focipálya mellett, meztelenül. Csak a cipője volt rajta. A delmagyar.hu akkor úgy értestül, hogy átvágták a torkát és szíven szúrták. Arról is írtak, hogy a nadrágja néhány méterre volt tőle, a fűben. A holttest akkor már két napja ott lehetett. A lap értesülései szerint felmerült az is, hogy a férfit megerőszakolták. A pályánál egyébként egy csepp vért sem találtak, így gyanították, hogy a testet később vitték oda. Nem sokkal később az is kiderült, a budapesti Semmelweis Egyetem (SE) Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet munkatársának holttestét találták meg, akit hetekig kerestek.

Rendőrök lepték el a helyszínt miután előkerült a holttest (Fotó: MTI)

“A férfi nyakán felszíni vágott sérülés, szívtájékon két késszúrás nyoma látszott. Mellette hevert a kés. A holttesten talált további sérülések vonszolásra és bántalmazásra is utalhattak, keletkezésük okát a helyszínen nem lehetett egyértelműen megállapítani, ugyanakkor felvetették az idegenkezűség gyanúját. Vérnyom nem volt. Közben a megyei életvédelmi nyomozók jelentős erőkkel megkezdték a férfi kapcsolatainak és utolsó napjainak feltérképezését” – mondta a Zsaru magazinnak Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A holmija között a helyszínelők több buszjegyet találtak, az egyikből kiderült, február 10-én érkezhetett Budapestről Szegedre.

Fordulatot jelentett, amikor kiderítették, hogy a holttest mellett talált kést és a benzines flakont maga a férfi vásárolta. Ezt tanúk és kamerafelvételek is igazolták. Ekkor merült fel, hogy mégsem lett gyilkosság áldozata. “Cipő volt a lábán, nem életszerű,hogy miután valakit levetkőztetnek, megölnek, visszahúzzák a lábára azt. Az adatgyűjtés során azt is megtudták a rendőrök, hogy nem sokkal az eltűnése előtt a férfitől Budapesten ellopták a telefonját. A tolvajt elfogták, és tisztázták, nincs köze a férfi halálához” – fűzte hozzá a szóvivő.

A holttest boncolását a Szegedi Tudományegyetem két igazságügyi orvos szakértője végezte el, véleményük szerint kizárható az idegenkezűség. A szívtájékon ejtett szúrás nem érte el a szívet, a férfi nyakát  pedig nem vágták el, csak felszíni vágott seb volt rajta. Az orvos szakértők szerint nem ezek a sérülések, hanem kihűlés okozta a halálát, az első ránézésre bántalmazásra utaló sérülések ugyanis valójában fagyás következményei. A szakértők cáfolták a szexuális erőszakot is.

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik