Kultúra

Megérkeztek az első képek az új Tomb Raider-moziból

A fotók alapján az már kétségtelen, hogy Alicia Vikander  jól fog kinézni Lara Croftként.

Lassan már egy éve tudjuk, hogy a köztudatba az Ex Machina robotlányaként berobbant, majd aztán A dán lányban nyújtott alakításáért Oscar-díjjal kitüntetett svéd szépség: Alicia Vikander lesz Lara Croft a már évek óta rebesgetett bejelentett Tomb Raider-rebootban.

Az új Tomb Raider forgatásáról már februárban megjelent néhány klassz kép, csakhogy azok feleannyira sem voltak minőségiek, mint a produkciót finanszírozó MGM által most közzétett új felvételek. Ezeken már jobban körvonalazódik, hogyan fog Vikander Lara Croftként, aki ebben a filmben fiatalabb lesz, mint amilyen az Angelina Jolie-féle verziója volt a 2001-es és a 2003-as alkotásokban.

MGM
MGM

A reboot cselekménye röviden úgy fog szólni, hogy az ezúttal még csupán 21 éves Lara Croft ugyan nem foglalkozik az örökségként az ölébe hullott üzleti birodalommal, azonban egy új nyom hatására felkerekedik majd és egy Japán közelében található kis szigetre utazik, hogy ott megtaláljon egy sírt, melynek köze lehet ahhoz, hogy az apja hét évvel korábban rejtélyes módon eltűnt.

Az új Tomb Raider forgatókönyvét pedig a Hófehér és a vadász, a Tini nindzsa teknőcök és A beavatott szkriptjét is író Evan Daugherty dolgozta ki, míg a filmet a Hideg préda, a Menekülés és A hullám című alkotásokat jegyző Roar Uthaug rendezi. A mások mellett Dominic West, Walton Goggins és Daniel Wu mellékszereplésével készülő Tomb Raider 2018. március 16-án fog debütálni az amerikai mozikban.

Forrás: Vanity Fair

Ajánlott videó

Olvasói sztorik