Vajon hányszor ballagott a Rómaifürdő HÉV-megállótól a strand és a kalandpark óriás ősfái által árnyékolt Rozgonyi Piroska utcán lefelé, a Duna-part irányába Janza Richárd? Jókedvűen fütyörészve, vállra vetett sporttáskával, vagy épp legjobb barátjával, Korondy Tamással autókról, kajakról, az élet nagy dolgairól beszélgetve, pályafutása egyetlen klubja, a Multi Vízisport SE felé.

A Római-part 44. szám alá. Oda, ahol élete kicsit több mint 21 évét töltötte. A kajaktelepre, ahol tavasztól őszig, déli szélben a Duna-part lángosszagú levegőjét szívta. Már akkor, amikor még járni sem tudott. Mert miközben szülei kajakoztak, ő az árnyasban az ártatlanok álmát aludta a babakocsiban.

Janza Richárd – vagy ahogy mindenki ismeri: Risa – egy igazi sportszerelem, két országos bajnok, a mai napig kajakozó Dr. Janza Péter és Dr. Medgyesi Tünde negyedik fiúgyermekeként, 1995. augusztus 17-én született. Szülei sportszeretete megpecsételte az életét. Miközben ők hódoltak a szenvedélyüknek, Risa élete első kilenc évében folyton ott sertepertélt, játszadozott a vízitelepen, ahol mindig akadt, aki vigyázzon rá.

Aztán amikor elég nagy lett, és az ereje is elegendőnek bizonyult, nem volt kérdés: a klubalapító Horváth Péter, ugyanaz az 1964, azaz 53 éve edzősködő szakember ültette hajóba őt is, és tanította meg a sportág alapjaira, oktatta, csiszolgatta a mozgását, aki ifjúkorukban édesapjával és édesanyjával is épp ezt tette.

A nagyjából kétszáz szenior, felnőtt és gyermek sportoló mindennapjait gardírozó klub másik meghatározó edzőjével, Csathó Józsefnével, Ági nénivel közös munkájuk gyümölcseként a kisfiúból serdülő, tinédzser, majd remek ifjúsági, felnőtt versenyző lett. Aki 2013-ban ifjúsági világ (K4-1000 m) és Európa-bajnoki címmel (K1-1000 m), ifjúsági olimpiai fesztivál (AYOF) győzelemmel, majd már felnőttként, 2016-ban, 5000 méteren világkupa harmadik helyezéssel büszkélkedhetett.

Risa nem volt egy nagy fizikumú, tipikus kajakos alkat. Vékonyabb, gyors izomzat, kiváló technika, de kevésbé a nyers erő, mint inkább az állóképesség, a kitartás és remek taktikai érzék jellemezte. Ugyan szép eredményeket ért el egyesben és csapathajóban is, idővel az utóbbi felé billent a mérleg nyelve, mert kiváló vezérevezősnek bizonyult. Ritmusérzékének, technikájának köszönhetően olyan tempót tudott diktálni, amit a hajóban mögötte ülő csapattársak könnyen le tudtak követni.

Az utóbbi években Korondy Tamás ült mögötte a kettes hajóban. Tízéves barátság az övék, így a legautentikusabb jellemzés is az övé.

Risa egy talpig becsületes, mindig reálisan gondolkodó, szerény, visszafogott fiú, akiben egy csepp rosszindulat nem volt világéletében. Azt akartam, hogy a gyermekeink pontosan ugyanúgy nőjenek fel, ahogy mi lettünk egymás mellett kisfiúból férfiak. Azt akartam, hogy a Te gyermekeid és az enyémek egyszer majd együtt játszhassanak a játszótéren, és ők is a legjobb barátok legyenek, akárcsak mi. Azt akartam, ha a gyermekeim majd megkérdezik tőlem, hogy „Apa! Ki ez a bácsi?”, akkor arra azt válaszolhassam, „Ő a legjobb barátom. A keresztapátok, akihez bármikor odamehettek, hiszen mindenben számíthattok rá…”

Múlt hét péntekről szombatra virradó éjszaka óta tudjuk, a kis Korondy gyerekeknek nem lesz erre lehetősége. A Római-part 44. szám alatt a hangulat azóta úgy hullámzik, mint a Duna viharban. Még hosszú időn át nem nyugszik meg. Minduntalan elő-, előtörnek az emlékek, de a munka, éppúgy mint Risa természetes közege a folyó, halad tovább.

Ági néni és Péter bácsi továbbra is szeretettel, hangos köszönéssel fogadja a kajakosokat. Kicsiket, nagyokat, fiatalokat, időseket. Csak a tekintetük kicsit más. Olykor fátyolossá, könnyessé válik, de nem a dunai széltől. Ami biztos, megtalálják a módját, hogy Risa örökké velük maradjon.