Nagyvilág

Megint bíróság előtt áll Carlos, a Sakál

Egy 1974-es párizsi merényletért vonják felelősségre a hírhedt terroristát.

Franciaországban hétfőn újra bíróság elé állították a „Carlos, a Sakál” néven elhíresült Iljics Ramirez Sanchezt. Az évtizedekkel ezelőtt aktív, Magyarországon is megfordult terroristának egy több mint negyven évvel ezelőtti párizsi kézigránátos támadásról kell most számot adnia, amelyben ketten haltak meg.

A venezuelai születésű férfit 23 éve tartják fogva Franciaországban, miután a francia különleges erők elfogták a szudáni Kartúmban. A büntetéséhez a mostani ügy már nem nagyon tesz hozzá, hiszen életfogytiglanra ítélték az 1970-es és 80-as években elkövetett merényletek miatt.

Carlos tagadta, hogy köze lett volna ahhoz a támadáshoz, amit 1974 szeptemberében követtek el Párizs belvárosában egy drogéria ellen. A két halálos áldozaton túl 34 sérült volt. A most 67 éves, megőszült terroristát üvegkalitkába ültették a tárgyalóteremben, három rendőr vigyázott rá.

A nyomozók megállapították, hogy a drogéria elleni támadás összefüggésben áll egy két nappal azelőtti merénylettel, amit a hágai francia nagykövetség ellen követett el a Japán Vörös Hadsereg nevű szélsőséges csoport. A két támadásban ugyanabból a sorozatból származó gránátokat használtak, és még egy előkerült belőlük egy párizsi lakásban, amit Carlos használt.

Bár most tagadja, a támadás után néhány évvel egy interjúban a terrorista vállalta a felelősséget, és azt mondta, az volt a célja, hogy nyomást gyakoroljon a francia hatóságokra, hogy tárgyaljanak a hágai túszejtőkkel.

Az ügyben a hónap végéig várható ítélet. (Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik