Élet-Stílus

Egyedül látja el beteg nagyszüleit egy ötéves kislány, miután anyja magára hagyta

A kínai kislány apja börtönben, anyja pedig újraházasodott, és magára hagyta nagy- és dédmamájával. Most ő az, aki főz, mos és takarít.

A kínai Guizhou tartományban élő Wang Anna mindössze három hónapos volt, amikor édesapja börtönbe került. Anyja ekkor összeköltözött férje családtagjaival, de egy idő után talált magának egy új férjet, és Annát egész egyszerűen magára hagyta.

Egyedül látja el beteg nagyszüleit egy ötéves kislány, miután anyja magára hagyta 1

A most ötéves kislány pedig azóta 92 éves dédmamájával, és nagymamájával él egy szerény vidéki házban, ahol szinte minden munkát ő kénytelen elvégezni. A két idős nő ugyanis szinte teljesen ágyhoz van kötve – jelentette a kínai sajtó.

A beszámolók szerint a kislány nagymamája – akinek életkorát nem közölték – súlyos reumatoid arthritiszben szenved, ami miatt alig tud mozogni, míg dédmamája idős kora miatt képtelen ellátni a ház körüli feladatokat.

Így a házimunkát egyedül az ötéves Anna tudja ellátni, aki amellett, hogy minden nap főz a két idős nőre, még takarít, mos, valamint megfürdeti nagy- és dédmamáját.

A háromfős családnak a szomszédok szoktak segíteni, akik rendszeresen adnak nekik az általuk termesztett zöldségekből. Amiből aztán Anna készít ebédet.

A beszámolókból az nem derült ki, hogy a kislány apukája miért került börtönbe, és az sem, hogy mikor szabadul. És az sem, a kislány mennyi idős volt, amikor anyja elhagyta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik