Média

Díjat kapott a Figyelő távozó főmunkatársa

Brückner Gergely
Brückner Gergely
Brückner Gergely a Nagy Energiaháború című írásával elnyerte a „Média az Energiapiacért” újságírói díjat.

Idén már második alkalommal hirdette meg a Magyar Energiakereskedők Szövetsége (MEKSZ) a „Média az Energiapiacért” pályázatot. A szervezet célja, hogy elismerje a sajtó azon képviselőit, akik objektíven, és szakmailag hitelesen tájékoztatták a közvéleményt a gáz és a villamos energiapiac helyzetéről. A díjat idén Brückner Gergely vehette át „A Nagy Energiaháború” című cikkéért. (Brückner a Figyelőben tavaly megjelent írásában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Miniszterelnökség között dúló energiaháború tétjét és szereplőit mutatta be, ami alapján Seszták Miklós fejlesztési miniszter és Lázár János miniszterelnökséget irányító miniszter energetikai koncepciója között választási helyzet alakult ki, és ez alapján dől el, kihez tartozik majd mintegy 4 millió magyar háztartás gáz-, áram-, távhőszolgáltatása.)

Felsmann Balázs, a díjat kiíró MEKSZ elnöke az idei pályázatot értékelve arról beszélt, hogy a gáz- és villamos energiapiaci témák hiteles feldolgozása nagy tudásbázist, szakértelmet és sok időt követel meg minden újságírótól.

Örömmel tapasztaltuk, hogy idén ismét számos pályázat érkezett az energiapiacot érintő legkülönfélébb témákban, amelyek egytől-egyig magas színvonalat képviseltek. Fontosnak tartjuk és erre is biztatjuk az újságírókat, hogy a továbbiakban is foglakozzanak a hazai lakosság döntő többségét érintő energiapiaci témakörével.

Brückner Gergely győztes cikkét a beérkezett pályamunkák közül egy öttagú zsűri választotta ki olyan, előre meghatározott szempontok alapján mint az újszerűség, szakmai hitelesség, komplexitás vagy tömeghatás.

Brücknerről épp a napokban írtuk meg, hogy a Figyelőnél eltöltött több mint tíz év után az Indexnél folytatja karrierjét, mivel nem értett egyet a közelmúltban tulajdonosváltáson átesett hetilap új tulajdonosával, Schmidt Máriával és azzal sem, amikor erősen politikai kötődésű személyekre bízták a hetilapot. Brückner utódjának Pindroch Tamást kérték fel, aki a Magyar Idők című kormánypárti újságtól érkezik a laphoz. Pindroch alig egy hónap után állt fel a Magyar Időktől, ahová a szintén kormánypárti Magyar Hírlaptól ment át.

Frissítés (2017.03.19.). Fenti írásunk után nem sokkal Brückner lett az idei Pulitzer-emlékdíj egyik győztese is, írott sajtó kategóriában.

Kiemelt kép: Brückner Gergely

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik