Foci

Szalai Ádám újra odabökött a magyar edzőknek

A Hoffenheim csatára szokásához híven szókimondó volt és nem köntörfalazott a válogatott keddi sajtótájékoztatóján. Úgy látja hatalmas a különbség az eddigiekhez képest. Pozitív irányban. Ennek ellenére csak addig lesz válogatott, amíg Dárdai a kapitány.

“Amit tavaly mondtam, azt most is fenntartom. Annyi változás történt, hogy Dárdai Pált kinevezték és ő meggyőzött, itt a helyem. Tiszteletre méltó az, amit ő Németországban magyarként elért. A játékosoknak nagy büszkeség, ha egy ilyen ember irányítja őket. A vele eltöltött két napot a profizmus és a szervezettség jellemezte, ég és föld a különbség az elmúlt időszakhoz képest…” – fogalmazott Szalai Ádám a válogatott keddi sajtótájékoztatóján.

 
Szalai Ádám rendre szókimondó és kitart a véleménye mellett
Forrás: youtube 

A válogatottnál töltött másfél hét után végre nem úgy megyek vissza a klubomhoz, hogy hátrányba kerülök a csapattársaimmal szemben, mert amíg ők profi körülmények között készülhettek, addig én nem. Azt sajnálom csupán, hogy volt néhány hónapunk a tisztességes felkészülésre, most meg van öt-hat napunk. De ahogy említettem, hatalmas a különbség. A pályán például olyan hozzáállást, iramot és mentalitást tapasztalok, ami elengedhetetlen.”

“Azt azonban ne feledjük, öt nap alatt nem leszünk Messi, vagy Ronaldo szintű futballisták. Csodát ennyi idő alatt nem lehet tenni, de szervezettek leszünk, az biztos” – folytatta Szalai az Egervári Sándor és Pintér Attila érája alatt szerzett és hallott tapasztalatok összehasonlítását az elmúlt két nappal. Megjegyezzük, a játékos nyilván nem a Telki Edzőközpont körülményeire, szolgáltatásaira gondolt, hiszen azok nemzetközi szintűek, sokkal inkább az összetartásokon zajló munkára…

Szalai végül egy jövőt firtató újságírói kérdésre kijelentette: “Csak ebben a négy meccsben gondolkodom egyelőre. Dárdai Pál hívására mondtam igent, így nem szeretnék foglalkozni azzal, utána ki lesz a szövetségi kapitány. 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik