Sport

Hosszú Katinkát “utánozta”, kivágták a világbajnok úszót

Érdekes párhuzamot látunk a kínai úszóválogatottból Ning Ze-taó, a férfi 100 méter gyors 2015-ös világbajnoka és háromszoros olimpiai bajnokunk küzdelme között. Egyiknek sikerült, másiknak nem.

Akad egy fiatalember, aki akárcsak Hosszú Katinka, megpróbált kitörni az évtizedes begyepesedett bürokratikus sémákból és igyekezett versenyzői érdekei szerint a saját útját járni. Pechére ő kínai. Ugyan már ott is tetten érhető “nyugatosodás”, lassú liberalizáció, ennek ellenére még mindig markánsan jelen van a tekintélyelvűség.

Így aztán kevésbé szenzáció a hír: az illetékes sporthivatal közleménye szerint Ning Ze-tao, 2015., 100 méteres gyorsúszás világbajnokának magatartása káros hatással volt a csapatra, s ezért visszaküldték edzeni a kínai katonai együtteshez. A döntés még októberben született meg, de csak most került nyilvánosságra.

Ne tessék nagy dolgokra, botrányra, doppingolásra gondolni. A történet sokkal egyszerűbb, épp ezért megdöbbentő.

A 23 éves Ning állítólag a válogatott beleegyezése nélkül kötött szponzori szerződéseket – míg mindenki igent, Hosszú Katinka épp, hogy nemet mondott a MOB szponzorának, ahogy nemet mondott a vb-reklámfilmre is -, és nem vett részt egy olimpiai kvalifikációs váltóversenyen – váltóról mondott már le Hosszú Katinka is -, emiatt a kínai 4×200 méteres gyorsúszó staféta lemaradt a tavalyi, riói játékokról.

A két évvel ezelőtti vb-n Ning lett az első ázsiai úszó, aki megnyerte a 100 méter gyorsot. Rióban aztán várakozáson alul teljesítette: 100-on a 12., 50 méter gyorson pedig csupán a 30. helyen végzett.

Hosszú Katinka bő két év küzdelem után megnyerte a saját csatáját a magyar szövetség ellen. Boritékoljuk: Ning nem fogja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik