Foci

BL: Allegri cseréi szállították a győzelmet a Juventusnak

Kapuslegendák küzdelmeként harangozták be a Porto – Juventus mérkőzést, hiszen az együtt 74 éves Iker Casillas (35), Gianluigi Buffon (39) kettős húzott kesztyűt szerda este. Előbbi portás az abszolút rekordot jelentő 163., utóbbi pedig a 102. mérkőzésén lépett pályára a Bajnokok Ligájában.

A két gárda háromszor találkozott korábban a nemzetközi porondon, kétszer az olaszok nyertek, illetve egy döntetlen is született. Leonardo Bonucci összebalhézott Massimiliano Allegri mesterrel a hétvégi bajnoki után, így a védelem egyik alappillérére nem számított Portugáliában a 49 éves mester.

Korábban az EL-ben Eric Bailly állíttatta ki magát három perc alatt, a Portóban Alex Nicolao Tellesnek sikerült ugyanez. A 24 éves középpályás az első félidő derekán kapta meg a második sárga lapját, Stefan Lichtsteinerbe szállt bele nagyon csúnyán.

Gonzalo Higuaín megpattanó lövése és Paulo Dybala kapufája jelentette a legnagyobb veszélyt az első félidőben. Utóbbi játékos közvetlenül a szünet előtt vette célba a kapu bal alsó sarkát.

Dybala köszönt be rögtön a második játékrész elején, de Felix Brych bíró les miatt érvénytelenítette a találatot. A 72. percben aztán a csereként beállt Marko Pjaca megszerezte a vezetést a Juventusnak, laposan lőtt a jobb alsóba a horvát játékos.

Ha egyszer egy üzlet beindul: Massimiliano Allegri második cseréje is beköszönt. Az egy perce pályán lévő Daniel Alves vette mellre Alex Sandro beadását, majd a jobb felsőbe lőtt.

A hazai csapat nem tudott szépíteni, így a Juventus fél lábbal már ott van a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A torinóiak mind a négy idegenbeli meccsüket megnyerték a legrangosabb európai kupasorozat aktuális kiírásában.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, végeredmények:

Porto – Juventus 0-2 (0-0)
G: Pjaca 72., Alves 74.

Sevilla – Leicester City 2-1 (1-0)
G: Sarabia 25., Correa 62., illetve Vardy 73.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik