Belföld

Milliós pótdíjbefizetésekkel sokkolja a bliccelőket a BKK

Folyamatossá váltak 2016-ban a jogi eljárások a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pótdíjazási folyamataiban, sorra érkeznek bliccelésből származó rekordösszegű befizetések a közlekedésszervező társaság számlájára. Ezzel párhuzamosan 23 százalékkal csökkent a pótdíjazások száma.

A Budapesti Közlekedési Központ 2015-től alapjaiban felülvizsgálta a korábbi évek, évtizedek pótdíjazási gyakorlatát és módszereit, és úgy döntött, hogy szigorúbban lép fel a jegy és bérlet nélkül utazókkal szemben és hatékonyabbá teszi a jegy- és bérlet nélküli utazásokból fakadó pótdíjtartozások behajtását. A szigorúbb követeléskezelésnek köszönhetően az elmúlt másfél évben körülbelül 80 ezer fizetési meghagyást, valamint körülbelül 25 ezer végrehajtási eljárást indított a BKK azokkal szemben, akik jegy és bérlet nélkül vették igénybe a közösségi közlekedés szolgáltatásait – írta meg a társaság hétfői közleményében.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara tájékoztatása alapján csak egyetlen cég, egy multinacionális telekommunikációs társaság adott be több fizetési meghagyást a BKK-nál követelései érvényesítése érdekében.

A Budapesti Közlekedési Központ összeállította az elmúlt év legnagyobb pótdíjbefizetéseinek listáját, amely azért is kiemelt jelentőségű, mivel korábban ilyen összegű befizetések egyáltalán nem jelentkeztek a közlekedésszervező társaságnál. Fontos, hogy ezek az összegek már nem csak fizetési ígéretek, hanem konkrét befizetések, ezek többségét jogi eljárásokat követően fizették be a pótdíjazottak.

Már nem egyedülálló az 1 millió forint feletti egyösszegű befizetés sem.TOP10 egyösszegű, ténylegesen befolyt pótdíjbefizetések 2015 októberétől (megegyezik a valaha volt legnagyobb befizetésekkel):

Miközben a következetes jegyellenőrzésnek és jogi eljárásoknak köszönhetően a helyszíni és utólagos pótdíjbevételek hónapról hónapra rekord bevételt eredményeztek, a pótdíjazások száma jelentősen csökkent. 2015 azonos időszakához képest közel

23 százalékkal kevesebb alkalommal töltöttek ki csekket a BKK jegyellenőrei azok számára, akik bliccelni próbáltak a budapesti járatokon.

Az a legjobb, ha gyorsan befizeti

Ha a BKK jegyellenőrei pótdíjaznak valakit utazása során, annak a helyszínen – vagy 2 munkanapon belül a kijelölt ügyfélszolgálatokon (Akácfa utca, Deák tér, Kelenföld, Széll Kálmán tér) – 8 ezer forintot, azt követően, 30 napon belül, 16 ezer forintot kell befizetnie. Aki csak 30 nap után rendezi a pótdíjtartozását annak már 32 500 forintot kell befizetnie. Abban az esetben, ha valaki csak otthon felejtette a bérletét, 5 munkanapon belül lehetősége van 2 ezer forintos kezelési költség megfizetése mellett a bérlet utólagos bemutatására.

Nem érdemes abban reménykedni, hogy a pótdíjtartozás elévül, tavaly ugyanis a BKK eldöntötte, hogy minden tartozást behajt, s ennek érdekében, ha kell, bíróságra viszi az ügyeket.

A közlekedésszervező társaság egyébként ezzel sem vállal túl nagy kockázatot, hiszen a mai napig kb. 450 pótdíjazási polgári per zárult le jogerősen, amelyekből 441 alkalommal, tehát az esetek 97 százalékában a BKK nyerte meg a pert. Ezekben az esetekben a pótdíj összegén kívül a per valamennyi költsége is a pótdíjazott utasra hárul. Nem mellesleg több bíró is kiemelte már a BKK joggyakorlatának következetességét, miszerint rengeteg energiát fektet a társaság a jogos követelései érvényesítésbe. Ugyanakkor azt is kiemelték, hogy több esetben is – az utas szociális helyzetét mindig mérlegelve – rendkívül méltányos is a társaság a kötelezettekkel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik