„Ez a legundorítóbb gyerekkínzási ügy, amivel valaha is dolgom akadt” – mondta el az esetről az amerikai Ohio államban történt ügy kivizsgálásával megbízott nyomozó, a Columbus Dispatch című lapnak. Az esetről készített videót megnéző detektív azonnal letartóztatta az 54 éves nagymamát a felvétel megtekintése után. A nő ellen több vádat is emeltek, és csak egymillió dolláros óvadék ellenében védekezhet szabadlábon.
A lap beszámolója szerint a felvételt a Karen Sharpe 13 éves unokája készítette, akit a nyomozó úgy jellemzett, hogy jóval érettebb a koránál. A videón látni, ahogy a nagymama egy ürüléktől koszos férfi alsónadrágot töm 11 éves unokája szájába, majd leragasztja. Amikor pedig a lány elhányja magát, Sharpe közöli vele, hogy nyelje le. Mindezt azért kellett elszenvednie, mert rálépett nagymamája sérült lábára.
A 13 éves kislány azután kezdett el titokban videót készíteni a kínzásáról, hogy Sharpe ököllel arcon csapta. A Dispatch cikke szerint a 13 éves lány korábban már ki volt téve gyerekbántalmazásnak, és a korábbi verések miatt koponyájába egy fémlemezt kellett helyezni.