Élet-Stílus

40 évig ketrecben tartotta saját fiát

A kínai asszony attól félt, hogy agysérült gyermeke kárt tesz magában.

Bár nekünk első, második és sokadik látásra is úgy tűnik, hogy a 48 éves Peng Weiqing szülei egész életében kegyetlenkedtek sérült gyermekükkel, ők azzal védekeznek, hogy mindent, amit a gyerekkel tettek idáig – ketrecbe zárták, nem ölelték, egyedül hagyták – csak Weiqing érdekében tették.


Kép forrása: The Daily Mail

A Henan tartományban élő család története azután került nyilvánosságra, hogy a 80 éves édesanya úgy döntött, megkeresi utódját. Biztosítani szerette volna, hogy fiáról azután is legyen ki gondoskodik, hogy ő meghalt. Ekkor derült ki, hogy az anya fiát egy embermagasságú, kerekekre szerelt ketrecben tartja, ahonnan szinte soha nem engedi ki. Hogy miért?

Nos, azért, mert Weiqing agysérült. Születése után nem sokkal egy lázroham következtében sérült az agya, majd néhány év múlva epilepsziás rohamok kezdték gyötörni. Szülei úgy gondolták, ha fiukat „szabadjára engedik” minden bizonnyal kárt tesz majd magában. „Nem ura a saját testének, így a berendezési tárgyakkal, üvegekkel, könnyen megvághatja magát, ha sétál elesik, és megüti magát” -mondja az édesanya, aki arra is figyelt, hogy a növekvő gyerekkel együtt növelje a ketrec méretét is.

Az anya egyébként elárult azt is, hogy soha nem vette kézbe és nem is simogatta Weiqinget, etetni is a rácsokon kerül etette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik