Közélet

Izzó borotvapengével akarták eltüntetni a gyerekek tetoválását

A kislányokra a család egyik barátja tetovált a szülők és a gyerekek beleegyezése nélkül, amikor rájuk vigyázott.

Gyerekbántalmazás vádjával indítottak eljárást egy 35 éves amerikai anya, valamint 32 éves barátja ellen, amiért egy forró borotvapengével akarták eltávolítani a nő két lányára felvarrt tetoválásokat – jelentette a helyi sajtó. A lányokat még tavaly karácsony előtt két nappal tetoválta meg a pár egyik barátja, amikor a 13 évesnél fiatalabb lányokra vigyázott a virginiai Concord városában lévő otthonukban – írta a helyi rendőrségre hivatkozva a Lynchburg News & Advance. A rendőrség közlése szerint a tetoválások eltávolítására tett kísérlet „egyáltalán nem segített a helyzeten”.

Daniel Janney – izzó borotvapengével próbálta eltüntetni a kislányok tetoválásait
Fotó: Campbell County Sheriff’s Office

Az anya, Melissa Delp, valamint barátja, Daniel Janney ellen előző hét pénteken emeltek vádat gyerekbántalmazás, valamint testi sértés vádjával, és jelenleg rácsok mögött vannak. Szintén aznap le lett tartóztatva a lányok tetováló húszéves Alexander Edwards is, aki ellen testi sértés, emberrablás és gyerekbántalmazás vádjával indult eljárás a kéretlen tetoválások miatt.

Közben egy tetoválások eltávolításával foglalkozó cég vezetője már jelezte, hogy kész ingyen elvégezni a tetováláseltávolító lézeres beavatkozást a két kislányon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik