Páros interjúra készültünk – két riporter, két alany. Amikor a NAZA próbatermébe értünk, kiderült, hogy a teljes zenekar (Szűcs Krisztián, Mező Misi, Mihalik Ábel, Szepesi Zsolt) jelen van. Amint alább látható lesz, a beszélgetés nagy része egymás kölcsönös szívatásából állt, de így legalább hangulatos lett a káosz.
Emlékeztek az első találkozásra?
Mező Misi: 2003-ban volt, amikor…
Szűcs Krisztián: Nem, ez előbb volt. 2001-ben.
MM: Tényleg, igazad van, mert a Hangolj át lemezünk még nem jelent meg. Na, akkor 2001 környékén Krisztiánék (a Heaven Street Seven – a szerk.) játszottak Békéscsabán az Ifi Házban, és én ellátogattam erre a koncertre. Úgy adódott, hogy bejutottam az öltözőbe, átmulattuk az éjszakát, és amikor hajnalban kirúgtak minket a művházból, elindultunk a szállásuk felé. Óriási kört tettünk meg Csabán, kábé 4-5 kilométert, mire kiderült, hogy csak párszáz métert kellett volna sétálni a kollégiumig.
Már ekkor szóba került a közös zenélés?
MM: Igen, de az élet nem úgy hozta, hogy kipróbálhassuk. Krisztián csinálta a HS7-et, én a Magnát.
Aztán jött a Budapest Bár…
MM: Igen, ahol egyre többet találkoztunk, és egyre nagyobb ingerenciánk lett, hogy csináljunk valamit.
Mihalik Ábel: Mikor is volt az esküvőtök?
SZK: Már az alumíniumlakodalom is megvolt. Na, szóval, adta magát a dolog, hogy csináljunk egy zenekart.
Mert jó barátok voltatok, vagy mert volt egy olyan zenei stílus vagy egy olyan ötlet, ami mindkettőtöket nagyon izgatott?
SZK: Egyrészt mindig is nagyon szerettem a Misit. Mármint a hangját. Emberileg gyűlöltem. (nevetés)
MM: Megvetem őt. (még nagyobb nevetés)
Tehát?
SZK: Nem egyszer megtörtént az elmúlt tizenegy-néhány évben, hogy Misi közreműködött HS7-koncerten, ott van például a Nem baj című dal, amit sokkal jobban énekel, mint én, sajnos.
MM: Szerintem nem.
SZK: De, olyan, mintha neki írtuk volna. Meg olyan is volt, hogy én is énekeltem valamit Magna Cum Laude koncerten. Tehát valamilyen szinten mindig is a levegőben volt a dolog. És aztán Misi megkért, hogy írjak szöveget az Egy szó miatt című dalhoz, és rájöttünk, hogy működne a dolog.
És Zsoltot, Ábelt ki hívta?
SZK: Először is találkoztunk Zsoltival, akinek szép hosszú haja van, de ennél fontosabb, hogy nagyon fantasztikus…
Szepesi Zsolt: …bajsza is van.
SZK: …producer, zenész és szép hangja is van.
MM: Nagyon fontos, hogy Zsoltikával azonnal egy hullámhosszra kerültünk, azonosak voltak az elképzeléseink.
És Ábel?
SZK: Az első ember, aki eszünkbe jutott, Ábel volt.
MM: Szerettünk volna valakit, aki nemcsak jó dobos, és jó ember is, de jó muzsikus is. Tudod, van az a hülye poén, hogy a dobos a zenész legjobb barátja; de Ábel tényleg nagyon jó muzsikus is.
SZK: Ebben a zenekarban nincsenek leosztott posztok, hogy ő a szaxofonos, ő meg a hárfás, hanem nagyjából mindenki kompetens több hangszeren, mindenkinek vannak elképzelései a hangszerelésről. Persze Ábel szerint ez hülyeség.
MÁ: Emiatt fog feloszlani a zenekar.
MM: Mindenki kapott a Jóistentől tálentumot, ezt szeretnénk belegyúrni ebbe az egészbe, nincs törvénybe foglalt stílusunk sem…
MÁ: …most akkor nem rock? Nekem azt mondtátok! Ezt nem hiszem el!
A Magna Cum Laude-tagok mit szólnak ehhez a projekthez? Lehet bennük féltékenység, ne adj’ Isten, irigység?
MM: Nem hiszem, hogy ilyesmiről tartani kellene, ők is elismerik, ha valami jó. És azért volt nekem a NAZA előtt is több olyan döntésem, ami bizonytalanná tehette volna őket.
MÁ: A Pataky Attilás bulik.
SZK: A burgenlandi turnék.
MM: Például ilyen volt a Budapest Bár is, de úgy gondolom, hogy ezek nem gyengítik a Magna Cum Laudét. Sőt. Mindig is olyan ember voltam, aki szeret mást is csinálni. Mick Jagger is csinált mást a Rolling Stones mellett, na, nem mintha hozzá szeretném hasonlítani magam.
Mindketten karakteres, felismerhető hangú énekesek vagytok, a NAZA eddigi dalai viszont nem tűnnek HS7-esnek, se magnásnak.
SZK: Akkor jó, mert ez tudatos volt. Szerintem megéreztük, hogy ebben a felállásban van egy olyan lehetőség, hogy mindenki hozhatja a saját egyéniségét, és mindenki azt csinálja, amit a legjobban tud, de végül mégis más jön ki belőle, mint az anyazenekarában, vagy a volt zenekarában.
SZZS: De közben még van lehetőség kísérletezésre is.
MM: Nyilván egyikünk sem tud kilépni a bőréből, ha Krisztián megszólal, mindenkinek a HS7 fog eszébe jutni, rólam meg, remélem, a Magna Cum Laude, de valóban ez a kulcsa a dolognak, hogy nincsenek a klasszikus módon leosztott posztok meg hangszerek, hanem olyan az alkotói folyamat, hogy ha nekem van egy gitártémám, akkor feljátszom, ha Zsoltikának van egy billentyűtémája, akkor odatölti mellé, az Ábel ráénekel egy szólamot, és így tovább. És ettől lehet más, mint a Magna Cum Laude zenéje vagy a HS7 zenéje.
Szóval akkor nem úgy indult, hogy valami nagyon hiányzott a magyar zenei palettáról, és azt az űrt akartátok betölteni.
SZK: Egyvalami hiányzik a magyar zenéből, de azt nem mondom ki.
MM: Mi az a rés, amit be tudnánk tölteni? Kit érdekel! Ma Magyarországon hetente változnak a dolgok. Ha te arra apellálsz, hogy olyan zenét csinálj, ami egy bizonyos közönségnek vagy egy bizonyos rádiónak szól, akkor hatalmas öngólt fogsz rúgni.
Ehelyett?
MM: Próbálunk a saját megérzéseinkre támaszkodva azt csinálni, amik mi vagyunk. Aztán a zene előbb-utóbb úgyis megtalálja a közönségét.
Mi lesz a következő lépés? Kell például 2017-ben lemezben gondolkodni?
MÁ: Kazettánk lesz.
SZK: Tudom, hogy ez maradiság, de mi albumban gondolkodunk. Hogy milyen hordozón jelenik meg, az már másodlagos.
MM: Érdekes, hogy három-négy év alatt mennyit változott a világ, ma már CD-lejátszót se nagyon találsz a kocsikban.
SZZS: Lassan USB se lesz.
MM: Ettől függetlenül nekem nagyon fontos, hogy kinyithassam a CD-tokot, megnézzem a dalszövegeket, és hogy kinek köszönte meg a zenekar.
Van sürgető határidő? Koncert, albumkiadás? Vagy nyugodtan alkothattok?
MM: Szeretnénk tavaszra lemezmegjelenést, készülünk a nyári fesztiválszezonra.
SZZS: Azt nem akartuk mondani, hogy klipet szeretnénk márciusra?
MM: Ja, de.
A sok szép cél elérése sok komoly döntést igényel majd. Kié az utolsó szó?
SZK: Sajnos demokrácia van.
És a demokráciában két frontember-ego nem ütközik?
SZK: Néha azt hiszem, hogy ez egy hendikep. Van ez a sztereotípia, hogy aki egy zenekarban főnök, az egy másik hasonló karakterű emberrel nem tud megférni, de nekem soha nem volt ilyen tapasztalatom.
MM: Soha.
