Szórakozás

Lady Gaga állítólag elsírta magát a Super Bowl után

Gaga tavaly a himnuszt énekelte az NFL-döntő előtt, idén viszont rábízták a félidei show-t, ami az év egyik legnagyobb szenzációja. Nem hozott magával vendéget, egyedül nyomta végig a műsort, és az Eonline szerint annyira örült, hogy elsírta magát a színfalak mögött.

Olyan boldog volt a fellépése miatt. Ez több volt, mint amire számított. Mindenkinek megköszönte, aki részt vett a produkcióban.

– mondta egy forrás.

Az énekesnő azzal kezdte a show-t, hogy leugrott a mélybe, de utána inkább a legnagyobb slágerein volt a hangsúly, mint például a sokak által várt politikai üzenetet. A csütörtöki sajtótájékoztatón még azt sugallta, hogy egyértelműbb lesz a show politikai vonatkozása.

Amilyen elvek mellett kiállok a félidei műsor alatt, azok mellett végig kiálltam a karrierem során. Az elfogadásban hiszek. Hiszek az egyenlőség szellemében. A szeretet, az együttérzés, és a jóérzés ennek az országnak a szellemisége. A fellépésem ezt a filozófiát követi majd.

Mivel nem mondott ki semmit szó szerint, elindultak a találgatások, hogy rejtett, vagy nem is annyira rejtett dalszövegekkel foglalt állást. A God Bless America-val (Isten áldja Amerikát) és a This Land Is Your Landdel (Ez a föld a te földed) kezdte, amik elég egyszerűen ráhúzhatók Trump politikájára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik