Tudomány

Új módon tárolhatják a hidrogént

Az új hangyasavas módszer forradalmasíthatja az energiaipart, és tetemes költségeket takaríthatnak meg vele.

A hidrogén kinyerése céljából már egy ideje foglalkoztatják a tudományt a hangyasav – HCO2H – és sói, az úgynevezett formiátok. Az eljárás alapvető problémája a hidrogénnel együtt felszabaduló szén-dioxid leválasztása.

Egy vaskatalizátor segítségével azonban most sikerült erre megoldást találni – közölte Matthias Beller, a rostocki Leibniz Katalízis Intézet igazgatója.

A Science című folyóiratban bemutatott rendszert, amit az intézet a Rostocki Egyetemmel és a svájci Lausanne-i Műszaki Főiskolával együtt fejlesztette ki.

Azáltal, hogy folyékony hangyasavból egyszerű, környezetbarát módszerrel lehet hidrogént előállítani, annak gázhalmazállapotban történő tárolása szükségtelenné válik. A hangyasav természetes, rovarokból és csalánból is kinyerhető sav, ezen kívül az ecetsav előállításának mellékterméke.

Az eljárás során különválasztott üvegházhatású szén-dioxid tárolásán a kutatók még dolgoznak. Az egyik lehetséges út, hogy a gázt sók, úgynevezett bikarbonátok formájában kössék meg.

A vaskatalizátoros módszer már szobahőmérsékleten jó hatásfokkal dolgozik, a legjobb eredmények azonban 80 Celsius-fokon érhetők el – fejtette ki Beller.

A hidrogén előnye, hogy tisztán és széles körben bevethető, égése során csak víz keletkezik. Eddig csak drága katalizátorok – például ruténium – vagy fénysugárzást igénylő rendszerek segítségével sikerült hangyasavból hidrogént előállítani – az új rendszer így tetemes költségeket takarít meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik