Gazdaság

Szíriai menekülteknek adna munkát az Ikea

A Jordániában készülő termékeket idővel az EU-ba is behoznák.

Szíriai menekülteknek teremtene munkahelyeket Jordániában az Ikea. Ezzel az áruházlánc az elsők közt csatlakozna ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretében multinacionális cégek munkalehetőséggel segítenék azokat, akik a polgárháború miatt kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat.

Jordániában több mint egymillió szíriai menekült tartózkodik, közülük kétszázezren dolgozhatnak legálisan. Az Ikea termékigazgatója, Jasper Brodin azt mondta: kézi szőttesek, kosarak és dísztárgyak gyártásának lehetőségét vizsgálják, amivel először azokat a közel-keleti országokat céloznák, amellyel Jordániának van szabadkereskedelmi egyezménye. Később más országokba, így az EU-ba is behoznák az árut.

A kezdeményezést egy olyan alapítvánnyal együttműködésben valósítják meg, amelynek vezetője Jordánia királyának felesége. Brodin elmondta: a cél egy olyan termékkollekció kidolgozása, amely a jordániai emberek készségeire épül. Az áruházlánc először kétszáz embert foglalkoztatna, menekülteket és helyieket egyaránt. (Financial Times)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik