Belföld

Komoly tényezőként tekint magára a miniszterelnök-jelöltségért bejelentkező Lattmann

Szerinte Gyurcsány nem olyan rossz, mint amilyennek a közvélemény látja, de miniszteri posztot nem adna neki.

Lattmann Tamás biztos abban, hogy komoly tényezőként jelenik meg abban a versengésben, amely azért zajlik, hogy ki legyen a baloldal miniszterelnök-jelöltje, de azt nem tudja megmondani, mekkora az esély arra, hogy ő kerüljön ki győztesként ebből a versenyből. A nemzetközi jogász a Magyar Nemzetnek azt mondta: több pártban is nyitottak az általa kínált koncepcióra, de az is nyilvánvaló, hogy például egy MSZP-s politikus nem fog a saját párttársával szemben mellette állást foglalni.

Lattmann a múlt héten jelentkezett be, mondván: megunta, hogy mindenki csak beszél a pártoktól független baloldali miniszterelnök-jelöltről, de senki nem akar ebbe beleállni. Azt is mondta: szerinte olyan kormányzásra lenne szükség, ami nem ideológiavezérelt és nem egyetlen pártprogramon alapul.

A nemzetközi jogász azt állítja: a DK-ból is érkeztek olyan állásfoglalások és vélemények, amelyek támogatják, de a párt még nem állított miniszterelnök-jelöltet. Gyurcsány Ferencről azt gondolja: politikusi, miniszterelnöki teljesítménye jobb, mint amit a közvélemény általában gondol róla, de kormányfőként nem adna neki miniszteri posztot, mert a kormányzásban a pártpolitika helyett a szakpolitikát helyezné előtérbe.

Arról már vannak Lattmannak elképzelései, hogy kiknek adna kormányzati tisztséget, azt mondja, egy részük a civil életből már ismert, de a dolgok jelenlegi állása miatt egyelőre nem szeretnének a nyilvánosság elé lépni.

Elmondta azt is: nem akar állást foglalni a pártok közös listájáról, szerinte kényes kérdésről van szó, mert „a politikusok számára a listán lévő első helyek jelentik a következő négy év megélhetését”. Lattmann számára egyébként nem sarkalatos kérdés, hogy szerepeljen valamelyik listán, mert esze ágában sincs parlamenti képviselőnek lenni, pláne nem ellenékben – nem érzi, hogy ez hozzá passzolna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik