Közélet

Az Együtt elnöke kizárja, hogy Gyurcsánnyal egy listán induljanak a választáson

Szigetvári Viktor szerint nagyobb esélye van a 2018-as kormányváltásnak, mint azt sokan gondolják.

Az Együtt elnöke szerint nagyobb a 2018-as kormányváltás esélye, mint azt a magyar elit gondolja és a kormány magabiztosságából adódik. Szigetvári Viktor a Magyar Nemzetnek azt mondta: a Fidesz abszolút többségét könnyen meg lehet törni, a győzelemért viszont többet kell tenni.

Úgy vélte, ma sok százezren vannak, akik a Fideszre szavaztak, de hajlandók lennének az LMP-re vagy akár az Együttre voksolni, mert „megkeseredettek, nem élnek jobban, rettenetesen csalódtak az orbáni, keleties, oroszoknak kitett, korrupt kormányzásban”. A többség kivár, mert a Jobbiknak nem hiszi el, hogy kormányzóképes lenne, a töredezett ellenzéknek pedig azt nem, hogy megújult volna – tette hozzá. Szigetvári szerint őket egy kormányképesen viselkedő ellenzék tudná mozgósítani, egy sikeres előválasztás után.

A pártelnök elmondta: abban egyetértenek, hogy az egyéni választókerületekben az ellenzéknek nem szabad egymás ellen jelölteket állítani, de közös listát nem akarnak, ezért nem vesznek részt az egyeztetéseken. Ott ugyanis a közös listát is szorgalmazzák, nem csak az előválasztást.

Nem mindenki hisz abban, hogy Hunvald György, Hiszékeny Dezső vagy Gyurcsány Ferenc közös pártlistája a siker egyetlen záloga

– fogalmazott. Azt is mondta: úgy látja, a DK-ban többen nem tisztelik, ha valaki másként gondolkodik, pedig nem csak az az igazság, amit a volt miniszterelnök aktuálisan célszerűnek tart.

A mi politikai identitásunkkal ellentétes, hogy a megosztó Gyurcsány Ferenccel közös listán induljunk

– jelentette ki Szigetvári, aki azt is elmondta: korábban barátok is voltak Gyurcsánnyal, de 2006 óta semmilyen kapcsolata nincs vele, emberi okokból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik