Foci

Jenei: “Dárdai sem fog csodát tenni”

A magyar labdarúgó-válogatott egykori kapitánya szerint Dárdai Pál sem tud majd csodát tenni a csapattal.

Mindenki kirúgta volna Pintért a válogatottól

Jenei Imre 1992 és 1993 között volt a válogatott trénere. Szerinte a jelenleg Katarban dolgozó Bölöni László veszi majd át az év végétől az együttest.

“Laci többször volt jelölt önöknél, s a román sajtó értesülései szerint hamarosan munkát vállal Budapesten” – nyilatkozott a szakember a Borsnak.

 Fotó: MTI

“Nem értem a magyar szövetség döntését. Jelentős gondot okoz majd, hogy nincs felnőttegyüttessel kapcsolatos edzői gyakorlata, ezért azt tippelem: az október 11-i, bukaresti román–magyar Eb-selejtezőn a hazaiak nyernek. Egyrészt mert jobbak, másrészt Dárdai ennyire rövid idő alatt képtelen csodát tenni. Igaz, nem zárható ki, hogy a magyar játékosok csak azért is hangulatban nagyot futballoznak” – fejezte be.

Mint köztudott, Csányi Sándor MLSZ-elnök múlt hét csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Pintér Attila távozik a maga 15 millió forintos fájdalomdíjával, helyét pedig ideiglenesen az év végéig Dárdai Pál veszi át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik