Tudomány

Ha túl sokat ülsz, hamar megöregszel!

öreg pár (öreg, )
öreg pár (öreg, )
A San Diegó-i Kaliforniai Egyetem szakértőinek új kutatása szerint azok az idős nők, akik napi 10 óránál többet ülnek és keveset mozognak, biológiailag jóval idősebb sejteket hordoznak, mint az azonos korú aktív nők.

Az American Journal of Epidemiology-ban megjelent új tanulmány szerint az idősebb nőknél a fizikai aktivitás hiánya felgyorsítja az öregedést. A szakértők elemzése azt mutatta, hogy azoknak, akik 40 percnél kevesebb közepes vagy intenzív testmozgást végeznek, de 10 óránál többet ülnek naponta, jóval rövidebbek a telomerjeik.

És hogy ez miért is baj? Nos, a DNS-szál végén található rövid, ismétlődő szakasz – amely leginkább a cipőfűző végén található műanyag borításra hasonlít – fontos szerepet tölt be a kromoszómák védelmében. Ahogy telik az idő, a sejtek egyre több osztódáson esnek át. Egy-egy osztódásnál a DNS-láncok is valamelyest rövidülnek, jobb esetben azonban nem az értékes kromoszómákat selejtezi ki a szervezet, hanem a telomerek egy-egy részét.

Egy idő után azonban a telomerek elfogynak, így a genetikai anyag kezd el sérülni, ez pedig csökkenti az új sejtek élettartamát és működőképességét – ez áll több betegség és az öregedés folyamatának hátterében is.

A telomer kopását azonban egyes tényezők – például az elhízás és a dohányzás – felgyorsíthatják.

Aladdin Shadyab, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem Orvostudományi Karának kutatója és az új tanulmány vezető szerzője szerint a mozgásszegény életmód szintén elősegíti a sejtek öregedését.

A kronológiai kor nincs mindig összhangban a biológiai korral

– tette hozzá a szakember.

Shadyab úgy gondolja, kutatásuk az első, amely az üléssel, illetve a mozgással eltöltött idő és az öregedés biológiai okainak összefüggését kimutatta.

Vizsgálatukban közel 1 500, 64 és 95 év közti nő adatait elemezték. Az alanyok egy nagyobb, hosszútávú nemzeti felmérésben vettek részt, melynek célja a posztmenopauzában jelentkező krónikus betegségeket meghatározó tényezők feltérképezése. A nőknek egy kérőívet kellett kitöltenie, majd hét egymást követő napot viseltek egy mozgásérzékelőt csípőjük jobb oldalán.

A szakértők szerint az eredmények arra világítottak rá, hogy a sok ücsörgés nem feltétlenül jár jelentős telomer-rövidüléssel, amennyiben az alanyok 30 percnél több testmozgást végeztek naponta. Shadyab úgy gondolja, a tanulmány is bizonyítja, hogy a fizikai aktivitás nem csak a fiataloknak fontos, öreg korban a mozgás ugyanúgy a mindennapok része kell legyen.

A kutatócsoport következő célja az lesz, hogy megvizsgálja, a fizikai aktivitás és a telomerek hossza közti összefüggés a fiatalabbak, illetve a férfiak esetében is kimutatható-e.

(Via: Science Daily)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik