Foci

Kondás: “Mentális oldalon vannak problémáink”

A Debrecen 2-1-re kikapott Pakson az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában. A lefújást követően az edzők értékeltek.

Csertői Aurél, a Paks trénere elismerte, a cívisvárosiak jobban futballoztak náluk, a szerencsének köszönhetik a három pontot.

“Nem úgy kezdtünk, ahogyan szerettünk volna. Az első 20 percben bealudtunk, addigra rendeztük a sorainkat és már nekünk is voltak helyzeteink. Azt nem lehet mondani, hogy nagyon jól játszottunk, de a szerencse most velünk volt. Tény, nem tudtuk lefocizni a Debrecent. A győzelemhez a szerencse is kellett. Főleg a szélen voltak veszélyesek a debreceniek” – olvasható a paksi edző nyilatkozata a haon.hu-n.

 Fotó: MTI

A Debrecen kettős emberhátrányban fejezte be a rangadót, Kondás Elemér ezért is csalódott volt a meccs végén.

“Dühös és szomorú vagyok, jól játszott a csapat. Ebben a meccsben a győzelmünk volt, nem a vereségünk. Két kiállítás, három sérülés… Tudjuk a probléma okát, kondícióban nagyon jók vagyunk. Helyzeteink voltak. Nagyon kellett volna a győzelem, hogy a csapat ki tudjon lábalni a hullámvölgyből” – mondta a szakember, majd hozzátette, fejben voltak problémái a játékosainak.

Mentális oldalon vannak gondjaink. Ennek megszüntetése persze nem megy egyik hétről a másikra. A helyzeteink megvoltak, a kapus kezébe fejeltük többször a labdát. Számomra érthetetlen Zsidai második sárgája, futottak a labdáért, húzták a játékosok egymást. Ugyancsak érdekes Kulcsár második sárgája, amikor az ellenfél játékosa nem engedte, hogy a bedobásnál játékba hozzuk a labdát. Könnyen kaptuk most a sárgákat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik