Belföld

Hárommilliárd forintot adott a magyar kormány egy harmadosztályú vajdasági focicsapatnak

Mert a sport nemzeti ügy.

Hárommilliárd forint közpénzt juttatott a magyar kormány egy 14 ezer fős szerbiai település harmadosztályban játszó focicsapatának – számolt be az RTL Klub.

A csatorna emlékeztet: a kormány a tavaly év végi határozatával több mint 50 milliárd forintnyi közpénzt osztott szét sportszervezetek számára. Ebből jutott egymilliárd a horvátországi Eszékre, ahol Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester focicsapatot vásárolt, de a dunakeszi futsal csapat is kapott 900 milliót csarnok létrehozására. Korábban Szijjártó Péter beszélt arról, hogy a Fidelitas színeiben, baráti társaságként játszottak kispályás focit, ebből nőtte ki magát a dunakeszi futsal csapat, aminek a külügyminiszter ma már nem tagja.

A határozatból kiderül: hárommilliárd forint jut a Délvidék Sport Akadémiának. Az interneten ilyen szervezetnek nincs nyoma. Szerbiai magyar lapok írták meg, hogy a pénzt Topolya focicsapata kapta arra, hogy létrehozza az eddig nem létező akadémiát. A projekt keretében négy focipályát alakítanának ki, a hosszú távú tervek közt stadionépítés is szerepel.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az RTL Klub megkeresésére azt közölte: a kormány nemzetpolitikai célja a határon túli magyarok segítése, a nemzeti összetartozás erősítése, a fiatalok sport iránti elkötelezettségének növelése,

a sport nemzeti ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik