Élet-Stílus

Így szerzünk kockahasat 3 hónap alatt

Szerkesztőségünkből ketten is belevágunk, hogy kiderítsük, működnek-e az interneten fellelhető módszerek, kockahasépítés-ügyileg. Tervek, célok, gyötrelmek.

Lotti

Amikor egy közös szerkesztőségi ötletelésen felmerült a ’gyúrós-projekt’ koncepciója, először csak egy emberrel képzeltük el, de hamar felvetődött, hogy érdemes lenne mindkét nem megpróbáltatásait bemutatni, és úgy alakult, hogy én fogom a nőket képviselni kísérletünkben.

Ha röviden kellene jellemeznem a testem, akkor abszolút konfekcióembernek mondanám magam: a magasságom 164 cm, a súlyom átlagosan 54 és 56 kg között mozog. Nem érzem magam sem kövérnek, sem vékonynak, még ruhát próbálni sem szoktam, mert elég levennem egy darabot a méretemben (EU 36, UK 8), és az tutira passzolni fog. Hetente egyszer másfél órát tai chizom, és kb. három hónapja igyekszem kerülni a glutént, a cukrokat, illetve a laktózt (az általános közérzetem javítása érdekében). Ettől függetlenül egyáltalán nem vetem meg a földi örömöket: dohányzom, olykor iszom is, hétvégén szeretek délig aludni és semmit sem csinálni, az egyik kedvenc ételem pedig a csirkepörkölt nokedlivel. (Annak sosem tudtam ellenállni és ezután sem tervezem.) Kalóriát nem számolok (őszintén szólva abban sem vagyok biztos, számomra mennyi lenne az ideális bevitel naponta), proteinshaket és hasonlókat nem csinálok.

Hogy miért vágtam bele? Nem kertelek: tulajdonképpen azért, mert titkon legbelül mindig arra vágytam, hogy olyan, vagy legalábbis ahhoz hasonló felkarom legyen, mint Sarah Connornak a Terminátorból. Plusz jól jönne némi állóképesség. Szeretném tudni, hogy mik a határaim, vajon kibírom-e ezt az időszakot a saját magam által állított szigorú feltételeim mellett?

2309064-t2sarahconnor

Ennek érdekében (amennyiben időm engedi) három hónapon keresztül minden nap végig fogom csinálni Rubint Réka 2008-as kiadású Napi 20 perc önmagadért című fitneszdévédéjének gyakorlatsorait, melynek időtartama szekciónként (meglepetés!) napi 20 perc. Elsősorban a felkart-felsőtestet formáló részre fogok koncentrálni, de abban az esetben, ha túlságosan fájna a karom vagy ha már unnám ,,kedvenc hazai diszkzsokénk’’, Hamvai PG ütemes háttérzajait (illetve Réka biztató, ám annál inkább repetitív mondanivalóját a súlyzókról), akkor némi hasizom- és fenékformáló gyakorlatsorral tervezem megbolondítani napjaimat.

Ez nem egy bújtatott hirdetés: azért ezt a módszert választottam, mert egyrészt minimal technóra pénzért együtt izzadni másokkal a sarki konditeremben nem az én világom, másrészt pedig néhány éve huzamosabb ideig ’rubintrékáztam’ és a gyakorlatok (viszonylagos) nehézségéből, ill. logikus sorrendjéből adódóan igen hamar nagyon látványos eredményt értem el vele (úgyhogy abban bízom, hogy ez most sem lesz másképp).

gyuras-a_kezdetek
Egyelőre még csak előtte képünk van

Maci

Mindig vézna gyerek voltam, sőt túl sovány is, de egy tíz évvel ezelőtti térdérülés és elég sok ágyban fekvés nagyjából 20 kg-os súlygyarapodást okozott, amelynek hatásai még mindig érzékelhetők rajtam. Anno sikerült visszafogynom valamelyest, így ha a testem jelenlegi adatait nézzük, szuperátlagos vagyok: égimeszelő 173 cm-es magasságomhoz 72-75 kg-os testsúly párosul (most épp 74,8 kg), csakhogy kilóim nem arányosan helyezkednek el rajtam (amióta abbahagytam a cigizést, azóta konvergál inkább felfelé a súlyom). Nem vagyok kövér, de nyeszlett sem, tök jellegtelen testem van némi gyarapodásra hajlamos férficsöccsel és sörhassal. Itt az ideje tehát, hogy valamit kezdjek magammal, és megpróbáljam a közel sem lehetetlent, 3 hónap alatt kockahasat növesztek.

Nincsenek világmegváltó terveim, nem azért kezdek el edzeni, mert kemény segget akarok, bele szeretnék férni az esküvői ruhámba vagy hogy a bikiniszezonra fittebb legyek, esetleg új nőt szedjek fel, bár tény, hogy a hiúságom komoly szerepet játszik a vállalásomban: satnyának, puhának érzem magam.

A neten ugye számos praktika leledzik, amely azt hirdeti, le tudsz fogyni csak kávéivással, csupán csokievéssel, vagy pizzafogyasztásra leszorított táplálkozásra, de valószínűleg ezeket ignorálom majd a végcél elérése érdekében. Orbitálisat nem akarok fogyni (csak a kritikus helyekről, és inkább izmot raknék a helyére), de persze az tuti, a legnehezebb az egészségesebb életmódra váltás lesz, hogy diétás(abb) étrendet válasszak, és ne egyek Túró Rudit vagy ne igyak búzasört. A joghurt, meg a zabpehely nem az ellenségem, viszont a párolt zöldségek igen.

gyuras
Ez az alapállapot, ezt kéne kicsit formába önteni

Az biztos, hogy beiktatom majd a kardiót (bár gyűlölök futni), és rengeteg hasizomprésre is szükség lesz (bár undorodom az efféle edzésmódoktól), ehhez telefonos applikációt is letöltök majd, plusz a régi idők nagy klasszikusaival is együtt edzek majd: Cindy Crawford, Bíró Ica, Béres Alexandra is tárogat majd a laptopomon (nem úgy!).

Az első két hét lesz a legrosszabb, ugyanis szabadságra megyek, és a szüleimnél leszek Kárpátalján. Ez egyrészt jó: internet nincs, az időmet nem fogom elkúrni instázgatással, meg cicás videók nézésével, viszont anyám egész baromfiudvarokat vág majd le és cukrászdányi édességgel készül. Ha sikerül kibekkelnem ezt az időszakot, már nyert ügyem van. Plusz pozitívum, hogy otthon tolhatom a Rocky-tréninget: futhatok a mínusz 15 fokban, vághatok fát a hidegben és ha ezt meguntam, apám medicínlabdákat dobálhat a hasfalamhoz vagy ugrálókötelezhetek a kályha mellett.

Három hónaposra tervezett robinzonádunkról két-háromhetente számot adunk, hol is tartunk. Ha van spéci ötletetek, taktikátok, ne tartsátok magatokban, irány a kommentszekció lentebb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik