Tudomány

Az amputációk fele elkerülhető lenne

Évente összesen 28 ezer diabéteszes lábat amputálnak csak Németországban, négyezret Magyarországon - ezeknek több mint fele megmenthető.

Bernd Drewelow, a Rostocki Egyetem Farmakológiai Intézetének igazgatója elmondta, a diabéteszes lábat baktériumok okozzák, amelyek kis sérülések után is kitűnő körülményeket találnak maguknak a rossz vérellátású szövetekben.

Az amputációk elkerülésében jelentős szerepet játszhatnának a kezelőorvosok – véli Drewelow. Azonban sok orvos, ápoló és az érintettek maguk is gyakran undorodnak az ilyen beteg lábaktól, pedig az elfordulás csak rontja a páciens helyzetét.

Egy magyar orvos, dr. Jeremendy György a Magyar Diabetes Szövetség elnöke egy nemzetközi felmérésre hivatkozva már 2008-ban kifejtette azt az álláspontját, mely szerint az amputációk 85%-a elkerülhető lenne.

Magyarországon négyezer lábat kell amputálni évente a cukorbetegség szövődményei miatt. A lábamputációk tekintetében hazánk az EU országainak ranglistáján a harmadik helyen áll. A betegség a lakosság öt százalékát, vagyis félmillió embert érint.

A cukorbetegséggel foglalkozó szakemberek már 1989-ben elfogadtak egy nyilatkozatot, az úgynevezett St. Vincentet, amelyben célul tűzték ki a diabétesz szövődményei miatt bekövetkező lábamputációk csökkentését. Sajnos azóta nem nagyon történt változás.

A cukorbetegek helyzetének javításán segíthet az úgynevezett alfa-liponsavval végzett kezelés. Sajnos a diabéteszes lábért felelős betegség kialakulásának okát megszüntető és a szövődményeket kezelő gyógyszerhez a cukorbetegek jelentős része a magas ár miatt és támogatás hiányában nem jut hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik