Kultúra

A Lost egykori szereplője meglepő pályára lépett

Malcolm David Kelley tíz éves volt, amikor a kultikus Lost című sorozatban játszott: öt évadon keresztül alakította Michael Dawson furcsa körülmények közt eltűnt fiát, Waltot (mint emlékezetes több mint 20 centit nőtt az első évad forgatása alatt, nem csoda, hogy egy idő után már csak a jövőben játszódó jelenetekben tűnik fel, ahol nem zavaró hirtelen megemberesedése). Ezután a Saving Grace, a Gigantic és a Dr. Csont sorozatokban szerepelt, majd egészen más útra tért:

popzenésznek állt.

billboard-hot-100-festival-day-2
Walt kicsit szétgyúrta magát. Fotó: Getty Images

A 24 éves Kelley 2012 óta az MKTO nevű duó tagja és Tony Ollerrel 2014-ben jelentették meg első albumukat. Thank you című dalukat közel húszmillióan, a Classic-ot pedig már 76 millióan látták a YouTube-on, egy másik számukban pedig Ne-Yo is közreműködött. Eddigi legnagyobb sikerük, hogy a Classic-ot kétszer is Radio Disney Music Awardra jelölték, mint legjobb új dal, és az sem elhanyagolható tény, hogy Demi Lovato előzenekaraként léptek fel az énekesnő turnéján.

Rádióbarát zenéik a populáris vonalat követik, de gyakran rappelnek is, habár nem Tupac vagy DMX kemény stílusában. (Az viszont tény, hogy Kelley alaposan kigyúrta magát.) A refrének pörgősek, dalaikhoz pedig vicces klipeket forgatnak. Zenei pályafutása ellenére Kelley nem akar végleg felhagyni a színészettel: az IMDB tanúsága szerint egy idén érkező egyelőre cím nélküli projektben láthatják viszont a mozikedvelők.

Forrás: Mirror (Fordította: Fekete Fanni)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik