Miután a héten már egy rövidke kedvcsináló is érkezett a filmhez – amelyben Ryan Gosling egyértelműen a magyar fővárosban járt-kelt -, most az Entertainment Weekly kapott pár remek exkluzív fotót a Szárnyas fejvadász 2-ből.
Ridley Scott ezúttal nem rendez, viszont producerkedik, míg a direktori székben az a Denis Villeneuve ül, aki idén az Érkezéssel már megmutatta, hogy van köze a sci-fi műfajához. A 35 évvel az eredeti után, jövő októberben mozikba kerülő folytatásról a napokban elkezdtek csöpögni az infók, például a rendező a Screen Dailynek adott interjújában kiemelte, hogy a film producerei minden alkalmat megragadnak arra, hogy emlékeztessék: ez lesz a valaha készült legdrágább R-besorolású független film. R-besorolású, azaz 17 év alatt csak szülői engedéllyel nézhető, tehát erőszak, trágárság és szex is előfordulhat majd benne – annak idején az eredeti film is R-es volt.
Villeneuve elmondta azt is, hogy igyekeznek minél több dolgot maszkokkal, modellekkel, általában kézzelfogható megoldásokkal filmre venni, a túl sok CGI ugyanis szerinte lelketlenné teszi a filmeket. Harrison Ford és Ryan Gosling mellett olyan szereplőket is felvonultat, mint Ana de Armas vagy a Kártyavárban megismert Robin Wright. Ez így elég ígéretes, és a fotók is sokat ígérnek, szóval a jövő októberi premier bizony várós.
Ráadásul az sem kizárt, hogy nem is csak ez a dátum jelez új Szárnyas fejvadász filmet: ugyanebben az interjúban Villeneuve úgy fogalmazott:
Imádom a sci-fit. Van még két ötletem, amit nagyon szeretnék megcsinálni. Folytatódhatna a Szárnyas fejvadász… meglátjuk, ez a mostani hogy alakul.
Ez persze nem jelent semmi véglegeset. Addig is íme a képek.