Belföld

Helyettes államtitkár lesz Pintér bizalmasa

Korábban rendőrkapitány és hivatalvezető is volt.

A Belügyminisztérium helyettes államtitkára lesz január 1-től Ignácz István, aki korábban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát (KEKKH) vezette – derült ki a Magyar Közlönyből. Azt egyelőre nem tudni, milyen terület tartozik majd hozzá.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Ignácz a belügyminiszter egyik bizalmasa, korábban rendőrfőkapitány volt Pest, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A neve az Eclipse Zrt. több milliárdos adócsalási ügyében is felmerült. Ignácz vezetése alatt a KEKKH ötmilliárd forintért rendelt az Eclipse-től autó-eredetiségvizsgáló szoftvert, amiről kiderült, hogy teljesen megegyezik a 2007-es változattal. Emiatt feljelentést tettek a cég ellen. Az ügyben Ignácz nem volt a gyanúsítottak között.

Ő vezette egyébként a 2006-os tévéostrom után elrendelt belső vizsgálatot. A rendőri vezetők ellen indult eljárásban meg is hallgatták a Fővárosi Törvényszéken, ahol Gergényi Péter ellen vallott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik