Nagyvilág

Az utolsó felkelőket is kiverték Aleppóból

Elhagyta Aleppót a kelet-aleppói fegyvereseket szállító, buszokból, mentőautókból és gépkocsikból álló konvoj, a szíriai állami televízió csütörtöki közlése szerint megérkeztek az észak-szíriai város peremén lévő, felkelők ellenőrizte er-Rasidinba. A televízió csütörtök este arról számolt be, hogy elindult a második, tizenöt buszból álló konvoj is.

A Szíriában működő Orosz Megbékélési Központ korábbi közlése szerint a fegyveresek és családtagjaik er-Rasidinből indulnak tovább a java részt lázadók kezén lévő Idlíb tartományba. Az orosz vezérkar ezzel kapcsolatos közlése szerint a konvojjal több mint ezer embert szállítottak el. A mentőautókból és buszokból álló konvojt az Orosz Megbékélési Központ tisztjei és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) képviselői kísérik.

Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök korábban tudatta: a nap folyamán ötezer fegyverest terveznek elszállítani családtagjaikkal együtt Kelet-Aleppóból. A műveletben 20 utasszállító busz, 10 mentőautó, valamint a fegyveresek saját, mintegy 100 gépkocsija vesz részt.

A szíriai Hama tartomány kormányzója eközben tudatta: a nagyrészt felkelők uralta Idlíb tartománybeli síita Fúa és Kefraja irányába is elindult egy teherautókból és mentőautókból álló konvoj, hogy a lázadók által ostromlott településekről kimenekítsék a sebesülteket és a civileket. Szerdán Irán azt a feltételt támasztotta az aleppói kiürítéshez, hogy egyidejűleg a két említett települést is evakuálják.

Fokozta a biztonsági készültséget Törökország csütörtökön az Aleppó keleti részéből kimenekítendő civilek ellátása és az esetleges bevándorlóhullám miatt – írta a Hürriyet török napilap internetes oldalán.

Kerem Kinik, a Török Vörösfélhold vezetője az Aleppótól 60 kilométerre délnyugatra fekvő Idlíb tartományban tartózkodik, ahol a segélyszervezet egy 80 ezer férőhelyes sátorvárost alakít ki az érkezők számára. Kinik a Hürriyetnek nyilatkozva hangsúlyozta: Szíria területén tervezik elhelyezni az embereket. Kijelentette, hogy felkészültek akár a legsúlyosabb emberáradatra is. Idlíbbe körülbelül 50-60 ezren jöhetnek – vélte. Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes szerint

az Aleppóból kimenekítettek száma összesen ennél valamivel magasabb lehet, 80 és 100 ezer között alakulhat.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Hüseyin Müftüoglu, a török külügyminisztérium szóvivője rávilágított: Ankara legfontosabb célja a sebesültek mihamarabbi ellátása vagy Szíriában vagy Törökországban. A Dogan információi értelmében azokat a szíriaiakat viszik kifejezetten Törökországba, akik műtéti beavatkozásra kényszerülnek, vagy akiknek rokonai, ismerősei már ott tartózkodnak.

A szíriai hadsereg offenzívája Aleppó összes negyedéből kiverte a kormányellenes fegyvereseket – jelentette be Viktor Poznyihir.
Szavai szerint a szíriai kormányerők több mint 900 terroristát “likvidáltak”, valamint több tucatnyi nehézfegyvert és katonai járművet semmisítettek meg. További 3 ezer fegyveres önként távozott Aleppóból, akiknek több mint a fele amnesztiában részesült. Ezen felül több mint ezer kormányellenes felkelőt busszal szállítottak el a városból.

Az Interfax orosz hírügynökség szerint az altábornagy továbbá elmondta, hogy megkezdődött a terroristák civilek sérelmére elkövetett bűncselekményeinek – a gyilkosságoknak és a kínzásoknak – a dokumentációja. Rámutatott, hogy a terroristák elhagyott búvóhelyeinek átvizsgálása során nagy mennyiségben találtak fényképes és videós bizonyítékot a rémtettekről.

Ezeket a felvételeket a szélsőségesek saját maguk készítették – tette hozzá.

Poznyihir szerint felfedeztek néhány börtönt is, amelyeket a felkelő fegyveresek lakóházak és középületek alagsoraiban rendeztek be. Ezekben olyan aleppói lakosokat tartottak fogva és kínoztak meg, akiket azzal gyanúsítottak, hogy tiltakozó akciókat szervezhetnek, de olyan férfiakat és fiatalokat is, akik megtagadták, hogy az ellenzéki milíciák oldalán harcoljanak.

Hangsúlyozta, hogy a kormányerők támadását megelőzően

a rabok többségét meggyilkolták.Poznyihir kijelentette, hogy a szíriai kormányerők Palmüra térségében az orosz légierő támogatásával stabilizálták a helyzetet, és ellentámadásra készülnek az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet erői ellen. Ennek megszervezéséhez Oroszország segítséget nyújt.

Bassár el-Aszad szíriai elnök üdvözölte Aleppó “felszabadítását”, amit “történelmi” tettnek minősített.

Az észak-szíriai város “felszabadításával” a kormányerők “történelmet írtak”, és a világ mostantól más lesz – jelentette ki az interneten közzé tett videoüzenetében a szíriai elnök. Aszad kiemelte, hogy minden szíriai állampolgár hozzájárult Aleppó felszabadításához.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

A nyugati koalíció ugyanakkor “nem lát jövőt” Aszad számára semmiféle rendezési egyezség részeseként – mondta a brit védelmi miniszter.

Michael Fallon kijelentette: a koalíció akkor sem tudja elképzelni Szíria jövőjét Aszaddal az ország élén, ha a szíriai kormányerők vereséget mérnek az ellenzékre Aleppó városában.

Fallon szerint Aszad nem tekintheti győzelemnek kórházak lebombázását, a humanitárius segélyek eljuttatásának megakadályozását, még kevésbé azt, hogy kormánya Szíria területének mindössze 40 százalékát ellenőrzi.

A brit védelmi miniszter szerint olyan politikai rendezésre van szükség Szíriában, amelynek eredményeként plurális, a teljes szíriai társadalmat képviselő kormány jön létre, “de Aszad nélkül”.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik